Hosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt pénteken Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) korábbi elnöke – közölte a SZEF szombaton az MTI-vel.
Világgazdaság bejegyzései
NGM: egyre többen használják a SZÉP-kártyát vasárnap
A SZÉP-kártya vasárnapi felhasználása húsz százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest – közölte Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton, hozzátéve, ez jelzi, hogy a szabad vasárnap bevezetése egyértelműen kedvező hatással volt a belföldi turizmusra és szabadidőiparra.
Ezentúl QR-kódokkal ellenőrizhető a sertéshús származása
A Kiváló minőségű sertés (KMS) eredetigazolási rendszer keretében okostelefonnal beolvasható QR-kóddal lehet ellenőrizni a pultban lévő sertéshús származását – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Budapesti gimnazisták nyerték a PénzSztár versenyt
Idén a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata szoros küzdelemben szerezte meg a 2015. évi PénzSztár címet és a fődíjakat a harmadik Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny döntőjében – közölte a rendező TAS-11 Kft. az MTI-vel.
A Telenor Csoporthoz most már több mint 200 millió mobil előfizető tartozik
Ma már a Telenor több mint 200 millió embert szolgál ki Malajziától Norvégiáig. A Telenor Csoport Ázsia és Európa 13 piacán van jelen. A vállalat 21 éve alapította magyarországi leányvállalatát é…
