Majdhogynem ingyenlakást kapnak a háromgyermekesek, a csok emelése mellett újraéled a támogatott lakáshitel is.
Világgazdaság bejegyzései
Egy kézbe kerülhet az Origo és a Vs.hu
A Vs.hu kiadója, a New Wave Productions Kft. szerezheti meg az Origo Média Zrt.-t – értesült a 444.hu. Az internetes portál úgy tudja, hogy a vevő napokon belül aláírhatja a szerződést …
Erre figyel ma a piac
Ismerteti negyedéves számait a General Mills. Az élelmiszer-ipari cégtől 4,61 milliárd dolláros bevételt várnak az elemzők, ami 2 százalékos csökkenést jelent. Az egy részvényre jutó eredmény 83 cen…
A Richter nyerte meg a napot
Jó hangulatban várták tegnap az európai tőzsdéken a befektetők az amerikai jegybank döntését, illetve az azt követő Yellen-sajtótájékoztatót. Ebben a környezetben a magyar tőzsde is jól teljesített…
Földet vesz a kormány a földeladásból
Földet vásárol az állam a Földet a gazdáknak! programban az állami földek árverésén befolyt bevételből – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorába…
