Újabb rekordot döntött a befektetési alapok vagyona. Novemberben a konstrukciókban már 5709 milliárd forintot kezeltek, 4,34 százalékkal többet, mint az év elején – derül ki a Befektetés…
Világgazdaság bejegyzései
Erre figyel ma a piac
Ismerteti negyedéves számait a General Mills. Az élelmiszer-ipari cégtől 4,61 milliárd dolláros bevételt várnak az elemzők, ami 2 százalékos csökkenést jelent. Az egy részvényre jutó eredmény 83 cen…
MKB: portfóliótisztítás hitelből
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Szanálási Alap által novemberben alapított MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. a hazai kereskedelmi bankoktól – állami kezességvállalás mellet…
A Richter nyerte meg a napot
Jó hangulatban várták tegnap az európai tőzsdéken a befektetők az amerikai jegybank döntését, illetve az azt követő Yellen-sajtótájékoztatót. Ebben a környezetben a magyar tőzsde is jól teljesített…
Földet vesz a kormány a földeladásból
Földet vásárol az állam a Földet a gazdáknak! programban az állami földek árverésén befolyt bevételből – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorába…
