Jövőre belekezdenek a 2B terminál utasmólója, valamint a reptéri hotel építésébe, 2018 után pedig új terminálépületet húznak fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Magyar Időkkel.
Világgazdaság bejegyzései
Kína az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tagja lehet
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bejelentette hétfő este, hogy jóváhagyta Kína felvételi kérelmét.
Újraiparosít a kormány
Jövőre csak olyan projektekre kaphatnak uniós pénzt a nagyvállalatok, amelyek a kis- és középvállalkozók számára közvetlen előnyökkel járnak. Hazai forrásból pedig 15 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást irányozott elő nekik a kormány.
Alig profitáltak az ingatlanalapok a piaci fellendülésből
Mindössze három ingatlanbefektetési alap ért el legalább akkora hozamot az elmúlt egy évben, mint amennyivel nőttek az ingatlanpiaci árak és a bérleti díjak.
Külföldi kézbe kerülhettek a lakosság részvényei, kiszállnak a kisbefektetők
Csaknem 40 százalékot emelkedett az idén a BUX. A hatalmas tőzsderalit azonban a kisbefektetők csak módjával használták ki.
