A fizetés biztonságos és a szállítás is jól nyomon követhető, de az elállási jognál sok webáruház nem vásárlóbarát.
Világgazdaság bejegyzései
Vádat emeltek a volt tévéelnök ellen
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, maj…
Hatalmasat nőhet a Videoton bevétele
A Videoton mintegy 15 százalékkal növelte árbevételét a tavalyi évhez képest, az előzetes becslések szerint az összeg a 150 milliárd forintot is meghaladhatja.
Nagy pofont kaphat a brit gazdaság, ha kilépnek az EU-ból
Megerősítette Nagy-Britannia lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” államadós-besorolását a Standard & Poors, de az EU-népszavazás kockázatot jelent.
Jobbak a román kilátások a magyarnál
Pozitívra javította az eddigi stabilról Románia államadós-besorolásának kilátását a Moodys.
