Az időjárás enyhülésével már megjelentek az első pollenek a levegőben. A mogyoró, éger és tiszafafélékre allergiások számára megkezdődött a pollenszezon. A tüsszögés, orrdugulás és szemviszketés kellemetlen tünetei megelőzhetőek, de legalábbis enyhíthetőek, ha már most felkészülünk kezelésükre.
WEBBeteg bejegyzései
Koraszülöttek ügye: elemzési szakaszába érkezett a vizsgálat
Megérkeztek az első vizsgálati eredmények és szakmai jelentések, így elemzési szakaszába érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban történt halálesetek vizsgálata.
Sorstársként tekintenek rám a daganatos betegek
Az interjú megjelenésének idején megérdemelt szabadságát tölti Tihanyi Éva, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet röntgenasszisztense. A lendületes, életvidám, a páciensekkel figyelmes, türelmes, jó humorú hölgy 1981 óta dolgozik az intézményben.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke: kiszámíthatóságot várunk el a kormányzattól
Az eredménytelenség következményeként jelenik meg a folyamatos kritikánk – mondta dr. Éger István. A Magyar Orvosi Kamara elnökét az ágazat problematikájáról, a bérrendezésről, az orvoshiányról, valamint a kamara érdekérvényesítő szerepéről kérdeztük.
A merevedési zavarok – A 40 alattiak nagy részét is érinti
Merevedési zavarnak, más néven erektilis diszfunkciónak (ED), azt nevezzük, amikor a hímvessző merevségi állapota nem elegendő a közösülés létrejöttéhez, vagy eredményes befejezéséhez. A betegség megértéséhez fontos megismerni a merevedés mechanizmusának alapjait.
