Több mint 500 milliárd forintnyi többletpénz jön 2014-2020-ban.
www.hirado.hu bejegyzései
Megkezdődött Janukovics és a korábbi ukrán államfők tanácskozása
Ukrajna hivatalban lévő és három korábbi államfőjének tanácskozásán megvitatják a politikai válság rendezésének lehetőségeit – közölte az ukrán elnöki hivatal.
Ez a legoptimistább munkaerő-piaci mutató 2009 óta
A magyar munkaadók több 11 százaléka számol létszámbővítéssel 2014 elején, 8 elbocsátásokkal, 74 százalék nem vár változást.
Több tízezer érintett: fontos határidőre figyelmeztet az adóhatóság
December 20. a társaságiadó-feltöltés határideje, eddig lehet az eva-körbe be- és onnan kijelentkezni, és a kivásoknak is nyilatkozniuk kell.
Nem balesetben halt meg Kubitschek egykori brazil elnök
Egy bizottság szerint meggyilkolták.
