Az Országgyűlés elnöke, ha rajta múlna, a következő ciklusban háromhetes ülésezési rendet javasolna.
www.hirado.hu bejegyzései
Ma adják át Berlinben az Európai Filmakadémia díjait
Az európai filmvilág színe-javát vendégül látó gálaesten Catherine Deneuve francia színésznő és Pedro Almodóvar spanyol filmrendező életműdíjat vehet át.
Legalább három amerikai elnök vesz részt Mandela temetésén
A dél-afrikai kormány tíznapos gyászt hirdetett, amelynek keretében kedden megemlékezést tartanak egy johannesburgi stadionban.
Szénmonoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállítottak két gyereket
A gyerekek stabil állapotban vannak.
Az amerikai legfelsőbb bíróság befogadta a szoftverek szabadalmi oltalmának kérdését
Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken úgy döntött, mérlegelni fogja, hogy mely számítógépes programokat illeti meg a szabadalmi oltalom.
