A Közép-afrikai Köztársaság elnöksége pénteken elrendelte, hogy az ország biztonsági és védelmi erői vonuljanak vissza kaszárnyáikba, s ezután kizárólag Franciaország, az Afrikai Unió (AU) katonái és az elnök testőrsége járőrözhet Bangui utcáin.
www.hirado.hu bejegyzései
Varga: a kormány kiemelt célja a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés
A nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a vállalkozók napja jubileumi ünnepségén beszélt erről.
A CBA visszautasítja az Együtt-PM vádjait
A CBA sajnálatosnak tartja, hogy az Együtt-PM társelnöke után a szövetség másik vezetője is olyan kijelentéseket tett a kereskedelmi láncra vonatkozóan, ami „kimeríti a rágalmazást” – közölte a CBA kommunikációs igazgatója pénteken.
Navracsics reméli, hogy Tobin a jövő év elején megkezdi büntetését
A miniszterelnök-helyettes már nem lát olyan pontot, ami alapján Tobin tovább halogathatná a döntését, miszerint önként vállalja a magyarországi büntetés letöltésének megkezdését.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 46 milliárdot költhet gazdaságfejlesztésre 2014-20 között
Az EU következő, 2014-20 közötti költségvetési időszakában a megye megye 46 milliárd forintot fordíthat majd gazdaságfejlesztésre – hangzott el a térségi beruházási koncepciót ismertető fórumon, Fehérgyarmaton.
