Erősödött a forint pénteken a nap második felében a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben.
www.hirado.hu bejegyzései
Kerry: napokon belül folytatódnak az iráni nukleáris tárgyalások
Haladunk, de úgy gondolom, hogy elértünk egy olyan pontra a tárgyalásokban, ahol a feleknek szükségük van arra, hogy konzultáljanak, megálljanak egy pillanatra – mondta az amerikai diplomácia vezetője.
Évszázados téli álom után éledhet fel a whiskyipar Londonban
Több mint száz év után nyílt újra whiskylepárló Londonban, miután két vállalkozó elhatározta, hogy új életet lehel a szigorú szabályozás miatt a fővárosban mostanáig parkolópályára kényszerült iparágba.
Módosítanák a zsebszerződések elleni törvényt
Zárószavazás előtti módosító indítvánnyal egy ponton módosítaná az Áder János köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött, a zsebszerződések felszámolása érdekében alkotott törvényt a fideszes Nagy István.
Háromszoros Oscar-díjas olasz operatőr könyvbemutatója Budapesten
A szerző, Vittorio Storaro fényképezte a többi között az Apokalipszis most és Az utolsó tangó Párizsban c. filmeket.
