Nincs kategorizálva kategória bejegyzései

Szavazás: ki kerüljön be a magyar „Halhatatlanok” közé?

Csaknem 30 éve 228 sportkiválóságból választotta meg a sportot szerető hazai közvélemény a Halhatatlanok 21 tagját. Sokszoros olimpiai és világbajnokok, túlzás nélkül, sportcsodák. Az elmúlt évek gyakorlata és az egyesület alapszabályzata szerint, az új tagok megválasztása titkos szavazással a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Ebben az évben Grosics Gyula és Sándor Károly eltávozását követően az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy a széles nyilvánosság bevonásával választja ki új tagjait. Az öt kiváló bajnok – Buzánszky Jenő, Kásás Tamás, Kovács Antal, Kovács Kokó István, Nagy Tímea – örömmel vállalta a jelöltséget. Közülük kerül ki a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének két új tagja. Itt, az NSO-n ön is elmondhatja véleményét, szavazásunk végeredményét az egyesület elnöksége figyelembe veszi.

A kormány sürgeti a forintosítást

A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztését – amely ellen minden érintett szolgáltató tiltakozott a kabinetnél – levették a napirendről.

Ifjúsági közösségek létrejöttét támogatja az EMMI

Csaknem 16 millió forintos pályázati forrást fordít a kormány a jövőben az ifjúsági közösségek megerősítésére – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az Ifjúsági Szakértői Egyeztető Fórum ülésén, kedden, Budapesten.