Nincs kategorizálva kategória bejegyzései

Az Ökotárs vezetőjét szeptemberben fogadta Obama

Míg Szíjjártó Pétert kedden John Kerry külügyminiszter helyettese fogadta az egyesült államokbeli látogatásán, a kormány által kipécézett Ökotárs Alapítvány vezetője, Móra Veronika egy nemzetközi szakértői csapat tagjaként szeptember második felében járt az amerikai elnöknél, Barack Obamanál – tudta meg a hvg.hu. Az információnkat az USA budapesti nagykövetségén is megerősítették.

Internetadó: figyelemelterelést szolgálhat a kormány terve

A teljes blogszféra, valamint a jobboldalhoz kötődő sajtótermékek is élesen kikeltek a kormány által bevezetni szándékozott internetadó ellen. Stumpf András szerint a net volt a véleményszabadság egyetlen megmaradt szigete, míg az egyik blog úgy látja, a Fidesz végérvényesen elkötelezte magát a nyugdíjas korosztályt rezsicsökkentéssel kilóra megvevő politika mellett.