Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében a Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről hétfő délelőtt.
Címke: gyöngyös
Csok: A kormány dolgozik a közfoglalkoztatottakra vonatkozó szabályozáson
Novák Katalin ifjúság- és családügyi államtitkár a hvg-nek adott interjújában elmondta a csok-ról, hogy szerinte …
Lángol egy raktár Sopronban
Hajnal óta ég egy négyezer négyzetméteres raktár Sopronban. A Baross úti épület födéme több helyen beszakadt, elhúzódik az oltás – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő az MTI-vel.
Varga: 850 milliárddal több marad a zsebünkben
Az idén több mint 850 milliárd forint maradhat az adózóknál 2010-hez képest – írja a Magyar Idők hétfői számában.
Újra napirenden a bedőlt beruházás
Az úgynevezett „Szárazmalom” projekt ismét napirenden volt Hatvan képviselő-testületének legutóbbi, rendkívüli ülésén.
