Sosem érjük utol az EU fejlett országait az oktatás terén, ha az elmúlt évek tendenciái folytatódnak. A problémáknak egyre több látható jelük van.
Címke: gyöngyös
Korrekciók ideje
Az elmúlt napok zuhanásait követően kedden megjelentek a vevők a részvénypiacokon, az erősödést a német és a francia tőzsde vezette. Az alapvető problémák nem szűntek meg, viszont az esésre játszó…
A kőolajszektor kilátásai
A hagyományos és a nem hagyományos kőolajkészletek élettartama az utóbbi években két-, két és félszeresére növekedett a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint, miközben az eddigi gyor…
Pocsék volt az évkezdet
Még soha nem kezdte olyan rosszul az évet az amerikai részvénypiac, mint 2016-ban: a vezető indexek 6 százalékot estek az első héten, és igazán azóta sem találtak magukra. Eközben a BUX emelkedni tudott, úgy tűnik, idén is folytatódik a magyar tőzsde felülteljesítése.
Egy euró alatt az üzemanyag ára
A múlt évben 7,6 százalékkal több járműüzemanyagot értékesítettek Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagjai, mint 2014-ben. Jellemző volt a prémiumtermékek iránti kereslet erősödése, ezze…
