Újabb ősbemutatót láthatott péntek este a közönség a Gárdonyi Géza Színházban. Ezúttal Szőke Andrea „Mese a fiókból” című mesejátékát mutatják be a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen.
Címke: Heves-megye
Középpontban az oktatástervezés, az e-learning
Oktatásinformatika, e-learning és oktatástervezés: ezek a legfőbb területek.
Közeleg az észak-koreai rakétakilövés időpontja
műholdfelvételek alapján olyan üzemanyag-feltöltési tevékenység folyik, mint a korábbi észak-koreai rakétakísérletek esetén az indítás előtt egy-két héttel – közölte egy washingtoni központú Észak-Korea-figyelő intézet, a 38 North.
Hiller István: rendszerjellegű változásra van szükség
Az Országgyűlés szocialista elnöke szerint rendszerjellegű változásra van szükség, az ország jelenlegi vezetői ugyanis olyan társadalomban gondolkodnak, amelyet minden szinten irányítani tudnak.
Történelmi diplomaosztó
Az Agria Tiszk épületében tartotta diplomaosztóját pénteken az Eszterházy Károly Főiskola: ötszázhuszonöt hallgató tett sikeres záróvizsgát a keresztfélévben: alap-mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben és szakirányú továbbképzésben.
