Ma este a Hotel Flórában kiderül, hogy ki számított 2015-ben a legjobb megyénkbeli játékvezetőnek, ám az már korábban eldőlt, hogy a Hírlap-kupán kik fújják majd a sípot.
Címke: heves
Pengethetünk a Pacsirtán is?
Egy olyan méretű és fekvésű településen, mint Eger, különösen pedig annak belvárosában általában problémát jelent a parkolás. A megyeszékhelyen január 1-jétől több területet bevontak a fizetős várakozóhelyek közé. A jelek – és egy kérdőív – azt vetítik előre, hogy nincs vége még a bővülésnek.
Tárlat segíti a regény mesés történetének megértését
A kis herceg című előadáshoz kapcsolódóan nyílt tegnap a Gárdonyi Géza Színház galériájában kiállítás, amely végigkíséri a teátrum különleges Magyar Kultúra napi bemutatóját.
Agyonverte élettársát, a rendőrség szerint gyilkosság volt
Halált okozó testi sértés miatt indult eljárás egy tavaly nyáron történt haláleset miatt. A nyomozás lezárultával azonban a rendőrség nem testi sértés, hanem emberölés miatt javasol vádat emelni.
Paulovics: a Kaukázus 5000 méteres csúcsai célozza
A kenyaiakat nem tudom utolérni, mondja a megyei kézilabda szövetség versenybizottságának vezetője, aki 25 éve vizsgázott hegymászó és túravezető.
