Az Olasz utcában helyszínelnek a rendőrök. Vasárnap délután a tízemeletes épület tetejéről vethette mélybe magát valaki.
Címke: heves
Lépcsőházakban fosztogatott, elfogták a 26 éves férfit
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt 26 éves férfit, aki az egri Hell Miksa és Kodály Zoltán utcában több lépcsőházba bement, és onnan különféle dolgokat eltulajdonított.
Tovább gurulnának a bicikliúton
Február az a hónap, amikor vélhetően már elfogadott költségvetéssel rendelkezik a legtöbb település. Ezért is kérdeztük a polgármestereket, hogy hol tartanak most a tervezéssel, illetve van-e olyan „álma” az általuk irányított falunak, városnak, amit mindenképp szeretnének megvalósítani. Többnyire bizakodó válaszokat kaptunk.
Ostoros polgármestert választ
Vasárnap hat órakor rendben megnyitották mind a három szavazóhelyiséget és megkezdődött az időközi polgármester választás. Délelőtt 11 óráig 397-en adták le voksukat.
Előzetesben a Homok utcai huszonéves rablók
Egy húsz, illetve huszonegy esztendős férfit helyezett előzetes letartóztatásba az Egri Járásbíróság. A gyanú szerint a két férfi erőszakkal vette el a sértett telefonját Egerben.
