A trópusi ciklonok helyzetében folyamatos eltolódás volt megfigyelhető az elmúlt 30 évben – áll a az amerikai Nemzeti Óceán- és Atmoszférakutató Intézet (NOAA) legújabb, a Nature-ben közölt tanulmányában. Az eltolódás a sarkok irányába figyelhető meg, és a ciklonok magját érinti, ahol legerősebbek a széllökések, és amelyből a legtöbb csapadék hull. A ciklonok évszázadonként 53-62 kilométert mozdulnak el északnak, illetve délnek, ami nagyjából fél szélességi foknak felel meg.
A ciklonok helyzetének elmozdulása megkönnyebbülést jelenthet az egyenlítő környékén élőknek, ugyanakkor a trópusok távolabbi, pólusok felé eső részeit nagyobb eséllyel fogják fenyegetni a szélviharok és az áradások a hurrikánok miatt. Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak azok a partmenti települések, amelyek nem készülnek fel megfelelően ezekre a környezeti változásokra. A káros hatások azonban nem korlátozódnak pusztán az utóbbi területekre: sok helyen ugyanis a nagy erejű ciklonok biztosították a megfelelő csapadékutánpótlást, így ezeken a helyeken súlyos aszályok alakulhatnak ki a jövőben.
Korábban is próbálták már vizsgálni a trópusi ciklonok aktivitását, viszont bizonytalan adatok alapján. „Meglehetősen összefüggéstelenek, pontatlanok a hurrikánok erősségéről szóló visszamenőleges adatok. Ehhez képest az az információ sokkal megbízhatóbb, hogy egy bizonyos trópusi ciklon milyen földrajzi helyen érte el a maximális erősségét” – mondta Jim Kossin, a tanulmány vezető szerzője, az NOAA Nemzeti Klímadatközpontjának (NCDC) munkatársa.
A ciklonok nem egyformán mozdultak el a sarkvidékek felé. A jelenség legerőteljesebben a Csendes- és az Indiai-óceán déli részein tapasztalható, az Atlanti-óceán legintenzívebb hurrikánjainál azonban nem figyeltek meg elmozdulást az elmúlt harminc évben. A NOAA kutatói szerint az elmozdulás összefüggésben állhat azzal, hogy az 1980-as évek óta terjeszkedik a trópusi éghajlati övezet, befolyásolva a ciklonok kialakulását és erősségét, bár egyértelmű bizonyítékok még nem állnak erről rendelkezésre. A trópusok terjedését jelentős részben az emberi tevékenységnek – üvegházhatású gázok kibocsátása, ózoncsökkenés a sztratoszférában, légszennyezés – tulajdonítják a kutatók, de az emberi tényezők szerepének tisztázásához további kutatások szükségesek.
forrás: origo.hu
