Mai idézetünk Andersen hasonló című meséjéből való (magyarul álommanó néven szokták futtatni). Gyönyörszép piros Cadillac-kel fejfájós ember érkezik egy templom elé. Odabent egy csoportfoglalkozás zajlik, első blikkre gyászfeldolgozás, egy hölgy könnyes arccal siratja a bátyját, nem tudja, mi lesz vele nélküle. Fejfájós úr is leül a többiek közé. A csoport vezetője meg is szólítja, így megtudjuk, hogy Andrénak hívják, a neje csontrákban halt meg. A foglalkozást követően süti-kávé mellett beszélget a bátyját-vesztett nővel, aki az akcentusa alapján kiszúrja, hogy Dél-Afrikából kellett André érkezzen. Belsőséges mondatokat váltanak, mintha nem is csak most találkoztak volna, hiába, a közös sors, a veszteség nagyon könnyen összeköt. A férfi felajánlja, hogy hazaviszi kocsival a gyalogláb lévő nőt. Julis a konyhában gezemicét rámolászik. mikor fura hangokat vél hallani. Kirongyol a nappaliba, ahol valami illékony, füstszerű szellemalak rajzolódik ki, majd eltűnik. André tényleg hazavitte a nőt, a házában kávéznak-beszélgetnek tovább. Csajszi közli, hogy ő már nem akar többet sírni, mire a fickó erőteljes győzködésbe fog, sírjon csak nyugodtan, szemében a szívemnek kedves pszichopata lángocskák éledeznek. Aztán biztosra megy: telefújja a nő szemét valamiféle piros porral, amitől az könnyezni kezd, és nem lát semmit. A pasi erre átalakul rém undorító bogárfejű izévé, és lenyalogatja a nő könnyeit. Az továbbra sem lát, úgyhogy vakon tapogatózva magára rántja a könyvespolcot, és többé nem kell aggódnia a fogyatékkal élés problémái miatt. Főcím.
Nick, Hank és Rosalee Monroe-nál vacsoráznak, és éppen Renard-ot tárgyalják kifelé. A hölgytől megtudjuk, hogy a férfiakat varázslószörnynek szokás nevezni (nem boszik, hol itt az egyenlőség), de szörnyek elvileg nem lehetnek hercegek. Ebből kilogikázzák, hogy a százados fattyú kell legyen, és valószínűleg a család többi tagja nem annyira rajonghat érte. És hogy ezért olyan fontos neki egy Grimm szövetséges, mert így előnyösebb helyzetben van a családdal szemben. Nick szerint muszáj a végére járniuk, hogy ki kinek az oldalán áll, és hány oldal van egyáltalán. Másnap reggel nyomozóink Wu kíséretében helyszínelik a megvakult gyászoló nőt, az őrmester ismét csillogtatja néhányszor a humorát, de az olvasókat megkímélném tőle. A helyszínen két kávéscsésze, és csak az egyiken van rúzsfolt, ebből Nick éles ésszel megállapítja, hogy Mollynak vendége volt (haver, hozzám ne gyere el, mert rosszabb napjaimon azt hiszed, egész futballcsapatot láttam vendégül, pedig csak lusta voltam mosogatni). A nő telefonjában szerepel a tegnapi programja, így a gyászcsoport is a nyomozók tudomására jut. Erőszaknak nincs nyoma, de a hulla szeme feldagadt és nagyon vörös, a kezén is van szorításnyom – szóval a boncolás majd többet elárul. A templomban sem kapnak túl sok segítséget, Andréról ugyan mesél a lelkész, de sokat nem tud róla mondani. Jön viszont a telefon a halottkémtől, úgyhogy Nick és Hank oda indulnak.
