Megerőszakoltak egy nőt Makón

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint társával súlyosan bántalmazott a napokban egy helybeli nőt Makón, az egyikük meg is erőszakolta. A másik támadót még keresik – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A rendőrök szerint az eset múlt vasárnapra virradóra, június 1-jén 1 óra körül történt. A két férfi a makói Nagyér sétányon megállított egy 24 éves helybeli nőt, majd rövid szóváltás után rátámadtak, és egyikőjük megerőszakolta. A sértett hevesen ellenállt, ezért olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba.A rendőrségre csak csütörtök este érkezett bejelentés az esetről. A makói nyomozók néhány órán belül megállapították ki lehet az egyik gyanúsított. A 23 éves férfit másnap hajnalban Makón elfogták. Életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene. Kihallgatása után a rendőrség vették, előzetes letartóztatásáról a vasárnap dönt a bíróság.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?