Három mintát gyűjtöttünk: kettőt a főváros népszerű műfüves pályáiról, a harmadikat egy újbudai gyermekjátszótérről. Ez utóbbi anyagát, az EPDM-et szintén használják műfüves pályák töltésére, de futópályák borítására is szolgál. Alapesetben színtelen, tetszés szerint színezhető anyag.
A mintákat a BME Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének Műanyag- és Gumiipari Laboratóriumába vittük, ahol Horváth Zsuzsanna tudományos segédkutató és dr. Kállay-Menyhárd Alfréd adjunktus segített a megvizsgálásukban.
A mintákat lassan hevítettük szobahőmérsékletről 150 fokra. (Azért ilyen magas hőmérsékletűre, mert – amint azt a sorozat előző részeiben már kifejtettük – a műfüves pályák egy átlagos nyári napon könnyedén forrósodnak 70 fok fölé.) A tömegcsökkenés kicsi, de folyamatos volt, és mivel 100 fok fölött is folytatódott, kizárhattuk, hogy a mintákból csupán víz távozna. (Ez volt a másik oka annak, hogy jóval 100 fok fölé melegítettük azokat.) Az összevetéskor világosan látszott: a két gumiminta jóval többet veszített tömegéből, mint az EPDM. Feltételezésünk tehát beigazolódott; már csak azt kellett megtudnunk, pontosan milyen vegyületeket lélegeznek be a műfüves pályákon sportolók.
A BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszéke laboratóriumának vezetőjéhez, prof. dr. Balla József nyugdíjas egyetemi docenshez fordultunk segítségért. Ő úgynevezett gőztéranalízis-gázkromatográfiás-tömegspektrometriás mérést végzett a mintáinkon: 20 ml-es gőztér-analizáló edényben hevítette azokat harminc percen át – 70 fokra –, majd megvizsgálta a gőztér gázainak pontos összetételét.
Amint azt az első vizsgálatok során is tapasztaltuk: a műfüves mintákból kimutathatóan több gáz szabadult ki hevítéskor, mint a játszótéri műanyagból. A minták másfél százaléknál is kevesebbet veszítettek a tömegükből; kérdés persze, hogy az egy-egy pályára leszórt több mázsa gumigranulátum másfél százaléka is kevésnek tekinthető-e.
A teljes cikk itt olvasható.
