Négy tehetségünk van már csak, ebből egytől még megszabadulunk, és ki is alakul a döntős hármas, akik közül egyetlen hétvége alatt eldöntjük, melyikben van a legtöbb X, és csókolom. Nem kell már sokat szenvedni. Nóri valami általam és talán általa is ismeretlen okból a „Visszaszámlálás éjszakájának” nevezi ezt az estét, a mentorok pedig ma egységesen feketében feszítenek, hogy érzékeltessék a helyzet komolyságát. Geszti azt mondja, hogy ő ilyen sokáig még nem jutott ebben a versenyben soha – kivéve persze valami Tecával, de ki emlékszik már ilyen 2 évvel ezelőtti részletekre. Ildit mostanra a teljes nyugalom szállta meg, Feró meg már nem is emlékszik arra, milyen az, amikor van még versenyben embere.
Kezdjük a mai estét Adéllal, aki a kisfilmjében valami frenetikus bőgést produkál, mert ez már annyira hihetetlen, hogy a verseny már itt tart, és ő még mindig itt van. Ő mondta, nem én. Miki szerint Adélban az a legjobb, hogy még olyan sok szabad hely van a fejében, amit mindenféle hasznos ismerettel és képességgel lehet megtölteni. Most pl. táncórára viszi, szerintem sem lenne érdemes kapásból kvantumfizikával próbálkozni. Ez azt is jelenti, hogy újra revüprodukció lesz, Szívemben bomba van, sőt egy kis Sohase mondd is belekeveredik valami mashupkezdemény gyanánt, és kövezzetek meg, de ez most jó. Biztos terep neki, hallgatható, és ami a legfontosabb, de a legkevesebb idei X-faktoros produkciónál sikerült valahogy elérni, hogy hangulatos. Miki persze a tangószólót fényezi majd az értékelésben, ami tényleg szép volt, de azért nem az volt az előadás legerősebb pontja. Geszti persze kötekedik, a pozitív kritikát is „de”-hangsúllyal mondja, majd jól odaszúrja a kis nyilacskáit, „magadhoz képest jól énekeltél”, meg ilyenek. Hát igen, ha valami nagyon váratlan és megmagyarázhatatlan nem történik, a végeredmény Geszti és Miki között fog eldőlni idén, fel is vették a kesztyűt, ahogy kell.
