Dudás Gábor bejegyzései

Coulibaly-Vasas 3-1: A Loki az első kupadöntős

Bár az első játékrészben hátrányba került a DVSC-TEVA a Vasas elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján, Adamo Coulibaly duplájával és gólpasszával (Sidibe lőtte a harmadikat) fordítani tudott és 3-1-re győzött Debrecenben. A Loki kettős sikerrel, 6-1-s összesítéssel verte ki az angyalföldieket és az utóbbi 14 évben már hetedszer lett finalista. A Debrecen ezzel közel került ahhoz, hogy az Európa Liga következő szezonbeli mezőnyének a tagja legyen, ehhez persze még a Győri ETO „segítségére” is szüksége lesz.

Eger: „Nem kellene uszítani az ellen a pár hülye ellen, akit még érdekel ez a tragikomédia”

Az egri Agria Ultras szurkolói csoport tagjai „nyilvánvalóan hazug információnak” nevezték John Marshall kijelentését, amely szerint a drukkerek az egyik váci meccsről visszafelé összevizelték, s úgy megrongálták a klub által ingyen biztosított autóbusz hátsó üvegét, hogy az teljesen használhatatlanná vált.

Videó: A Fradi pontrúgásokkal verte a Paksot

A Ferencváros 3-1-re legyőzte a Paksot az OTP Bank Liga 26. fordulójának zárómérkőzésén. A Fradi végig irányította a találkozót, az első félidő végén Leonardo talált be szabadrúgásból, majd a második játékrészben Muhamed Besic volt eredményes, szintén szabadrúgást követően. Martin Klein fejesével pedig már 3-0-ra ment a Fradi, a végeredményt Lázok János állította be 11-esből. Az MLSZ TV videói a gólokról.

Patthelyzet Egerben: Mégis játszanának, de pénz nincs

Újabb megbeszélésen vannak túl a rendkívül nehéz helyzetben lévő Egernél, amelyen a csapat képviselői mellett az alpolgármester is részt vett. Mint kiderült, az NB I egyik kiesőjelöltjének finanszírozása több akadályba is ütközik, és bár a futballisták szeretnének pályára lépni szombaton a PMFC ellen, erre egyelőre kevés az esély, mivel a váci stadion pályahasználati díját sem tudnák kifizetni.