Dudás Gábor bejegyzései

Rudolf a románok ellen visszatérhet a válogatottba

Egervári Sándor folytatta NB I-es körútját és Debrecenben, valamint Diósgyőrben is egyeztetett a szakmai stábokkal, valamint azokkal a játékosokkal, akik a világbajnoki selejtezők folytatásakor a nemzeti csapat keretében is helyet kaphatnak. A szövetségi kapitány a csakfoci.hu-nak elmondta: a DVTK-ban szereplő Rudolf Gergely akár már a Románia elleni kulcsmeccsen, másfél év után visszatérhet a válogatottba.

Gerát Anglia helyett Budapesten műthetik

Nincs még döntés arról, hol műtik majd meg Gera Zoltán sérült térdszalagját, a csakfoci.hu értesülései szerint az is fölmerült, hogy Budapesten kerül minderre sor. Egervári Sándor szövetségi kapitány honlapunknak elmondta, amennyiben a magyar válogatott csapatkapitánya úgy dönt, hogy Budapesten kerüljön sor a beavatkozásra, akkor próbálnak neki megfelelő segítséget találni. Egervári elmondta, a tervek szerint Gera a következő idényre már jó állapotban kezdheti meg a felkészülést.

Csank elküldi két korábbi válogatott játékosát

Ferenczi István és Molnár Balázs is távozhat az NB II-es Gyirmót csapatától – értesült a csakfoci.hu. A két rutinos, korábban a válogatottban is szereplő futballista az ősszel sérüléssel is bajlódott, ráadásul a győri klub a keret fiatalításán dolgozik, így nem tart igényt a duóra. Csank János szakvezető megkeresésünkre megerősítette információinkat.

Egyre közelebb a válogatott védő az NB I-hez: Egerbe igazolhat

Tímár Krisztián hamarosan az Eger játékosa lehet, mindezt az érintett is megerősítette a csakfoci.hu-nak. A 33 éves korábbi válogatott labdarúgót a Siófok is szívesen látná soraiban, de a védő nagy eséllyel a Heves megyeiknél köt majd ki, elmondása szerint közeledtek az álláspontok az ügyében. Tímár hat év után térhet vissza a magyar élvonalba.