foszerkeszto bejegyzései

Több helyen havazott

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. útinform szolgálatának kedd reggeli összesítése alapján, az ország nyugati felén mindenhol fagypont feletti, a keleti országrészben viszont fagypont körüli volt a hőmérséklet. Az útellenőrök visszajelzései alapján Gyöngyös térségében havazott, Eger környékén havas eső esett. Ködös volt az idő Polgár, Edelény, Sátoraljaújhely, Kisvárda és Vásárosnamény környékén.

Helyi közösségekkel a közbiztonságért

A közösségi rendészet a Svájci-Magyar Együttműködési Programnak köszönhetően, a Belügyminisztérium szervezésében elsőként négy városban, Szegeden, Nyíregyházán, Miskolcon és Zalaegerszegen valósul meg. A modell lényege, hogy jobban bevonják a helyieket az őket érintő problémák megoldásába, a rendőrség a helyi közösségekkel együtt mérje fel a bűnügyi problémákat és dolgozzon ki megoldási javaslatokat.

Magyar Tudomány Ünnepe – díjátadó és előadói ülés a MAB-ban

Megérteni a múltat, válasz keresni a ma kérdéseire, s a tudományt „messze látóvá” téve alakítani a jövőt, ez a kutató feladata. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából előadói ülést tart a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága kedden a MAB Székházban, ahol átadják az MTA-MAB díjakat is.