Gálameccsen varázsolt Neymar, aki a barátait összecsődítve játszott Nené cimborái ellen. Neymar egy szenzációs góllal adta meg a meccs alaphangulatát, a 6. percben a két lába közé kapta a labdát, majd fordulás közben a levegőben áthúzta ellenfele fölött, és az akciót egy szemtelen pöcköléssel fejezte be.
[origo] Sport bejegyzései
Félmillió dollárt bukott a maratonkirálynő
A második, úgynevezett B próba is igazolta a doppingolás tényét a kenyaiak maratonfutója, Rita Jeptoo esetében. A szervezetében az első ellenőrzésen EPO nyomaira bukkantak, ezt a második vizsgálat is megerősítette – közölte hazája szövetsége.
Dabrowski: Tűrhetetlen, ami a vízilabda-szövetségnél folyik
Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője tévényilatkozatban fakadt ki: a vízilabda-szövetség munkamorálját bírálta.
Phelps felfüggesztett börtönt kapott
Minden idők legeredményesebb olimpikonja, a 18-szoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott ittas vezetésért.
Paulo Sousáék megérdemelten ejtették ki a Liverpoolt
A csapatkapitány Steven Gerrard szerint a Liverpool megérdemelten esett ki a Bajnokok Ligájából.
