[origo] Üzleti negyed bejegyzései

„Egy kicsit érződött Orbánon és Matolcsyn, hogy meg vannak ijedve”

A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter tényleg azt hiszi, hogy rosszindulatú spekulánsok rontottak neki Magyarországnak, de mi elmondtunk nekik, teljesen rossz ez a nézőpont, nem így működik a pénzügyi világ – az [origo] információi szerint a kulisszák mögött ez történt azon a megbeszélésen, amelyen tizenegy közgazdászt kérdezett meg Orbán és Matolcsy. A miniszterelnök alapvető gazdasági kérdések megértésében is kérte a szakemberek segítségét. A személycsere szükségességét is felvetették a meghívottak, de az amúgy jó hangulatú találkozón erre nem reagáltak a házigazdák.

Orbán szerint kezdődik a növekedési csata

Nagyon nehéz lesz elérni jövőre a másfél százalékos gazdasági növekedést, de a cél módosítása előtt a magyar kormány még arra vár, hogy a német kormány lefelé módosítja-e saját GDP-prognózisát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön egy londoni egyetemen tartott előadásában. A kormányfő megerősítette, hogy Magyarország továbbra is be akar lépni az eurózónába, de ehhez előbb meg kell erősítenie a gazdaságát, nehogy úgy járjon, mint Görögország. Az [origo] a közönség egyik tagjától megkapta a kormányfő előadásának felvételét, az összefoglaló az alapján készült.

Orbán szerint „extrém nehéz” lesz elérni a 1,5 százalékos növekedést

Nagyon nehéz lesz elérni jövőre a másfél százalékos gazdasági növekedést, de a cél módosítása előtt a magyar kormány még arra vár, hogy a német kormány lefelé módosítja-e saját GDP-prognózisát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön egy londoni egyetemen tartott előadásában. A kormányfő megerősítette, hogy Magyarország továbbra is be akar lépni az eurózónába, de ehhez előbb meg kell erősítenie a gazdaságát, nehogy úgy járjon, mint Görögország. Orbán szerint az IMF elengedése nagyon kockázatos döntés volt, de az eredményei már jönnek, és ezek a hitelminősítőket is meggyőzhetik.