A stílusos városi törpök között versengő Opel Adam eddig nem elsősorban izgalmas vezethetőségéről és menetteljesítményeiről volt híres, pedig hozzátennénk, hogy kimondottan élvezetes vezetni a villámosok legkisebb négykerekűjét. Aztán amikor meghallottuk, hogy egy sportos változat piacra dobását tervezte az Opel, már előre dörzsöltük tenyereinket, a tesztautóra várva.
Szabó Péter bejegyzései
Kombinatorika – Mercedes C 250 BlueTEC T-modell teszt
Szedán karosszériával már tesztjeinken bebizonyította a Mercedes-Benz C-osztály legújabb generációja, hogy méltán emlegetjük a legjobban között. Tesztünkre most a legerősebb dízel kombi változat érkezett, amely társaihoz hasonlóan a mennyekbe emelt minket, majd sajátos módján, lágyan, de visszaejtett minket a földre.
Hamarosan érkezhet a következő KTM X-Bow

A kétkerekűek gyártásával foglalkozó KTM-re bizony mindenki igencsak csodálkozva nézett, amikor bemutatták első négykerekűjüket, a sportos X-Bow-t. Mindez pedig már hat éve történt, így eljött az ideje, hogy a pehelysúlyú, rendszámmal rendelkező versenyautót lassan lecserélje a gyártó. Ehhez a lépéshez pedig a Reiter Engineering csapatával szövetkeztek.
Hatalmas tőkeinjekcióval újulhat meg a Fiat kompakt palettája
Tudvalevő, hogy a Fiat – és vele együtt a csoportjába tartozó többi márka is – igencsak nehéz időszakon megy keresztül, ami a fejlesztéseik mérsékelt mivoltából is jól látszik. Bár az olaszok nemrég mutatták be vadonatúj kis crossoverüket, a jól sikerült 500X-et, a konkurensekhez képest így is tetemes a hátrányuk, amit jól mutat a sokadszorra is csak frissített Punto, a Bravo vagy éppen a Linea helyzete is. Úgy tűnik, hogy a vezetés megelégelte ezt a helyzetet, és egy közel 250 milliárd forintos befektetéssel újítaná meg kompakt palettáját.



