Már több mint 32 ezer károsult kérelmét vette nyilvántartásba a Quaestor és a Hungária kötvényeseinek kárrendezését végző Kárrendezési Alap.
vg.hu - Téma - VG bejegyzései
Sár miatt nem járnak a vonatok Vácnál
Nem járnak a vonatok egy szakaszon a Vác-Balassagyarmat vonalon – közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Másodjára volt probléma egy ukrán atomerőműben
Meghibásodás miatt két héten belül másodjára is le kellett állítani a dél-ukrajnai atomerőmű kettes blokkját – közölte szerdán az erőművet üzemeltető Enerhoatom ukrán állami vállalat.
Visszatért az infláció
Elérhette, illetve kissé meg is haladhatta az 1 százalékot a tizenkét havi magyarországi infláció januárban – jósolták a csütörtöki adatismertetés előtt londoni pénzügyi elemzők.
Gyorsabban fizetnek a cégek – Borsodban tart a legtovább pénzhez jutni
Tavaly a cégek számláik átlagosan 70 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 66 százalékát – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő Fizetési Tapasztalat programjából.
