A minimálbér-emeléssel egy sor jegybanki vezető mellékjövedelme is automatikusan megemelkedik 2016-ban. Akad, aki vezető tisztségviselőként évente 80 millió forintnál is több tiszteletdíjat kap.
vg.hu - Téma - VG bejegyzései
A FedExet meglepte a tornádó
Nincs karácsony elveszett vagy későn kézbesített csomagok nélkül. Az alapigazságot ezúttal a FedEx Express példája erősítette, az amerikai csomagszállító képtelen volt megbirkózni …
Schäuble: a kelet-európai országoknak is be kell fogadniuk menekülteket
Az Európai Unió tagállamai 2016-ban majd belátják, hogy csak közösen tudják megoldani a menekültválságot – mondta a német pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.
Semmit sem ér a tűzszünet: dúlnak a harcok Ukrajnában
Továbbra sem szűnnek a harcok Kelet-Ukrajnában a héten meghirdetett „újévi” tűzszünet ellenére. Az elmúlt nap alatt egy katona vesztette életét és három sebesült meg az Oroszország által támogatott szakadárok támadásai következtében – mondta vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.
Ukrajna nagyon számít az IMF-re
Ukrajna számára kulcsfontosságú, hogy megkapja a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a felülvizsgált hitelprogram harmadik részletét – jelentette ki a Delo című napilapnak adott interjúba…
