Az uniós biztosok nem kelhetnek annak a kormánynak a védelmére, amely őket jelölte – válaszolta a BruxInfo értesülése szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra a levélre…
vg.hu - Téma - VG bejegyzései
Megválasztották az év bankját
A The Banker brit pénzügyi magazin az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nek ítélte Az év bankja Magyarországon díjat, egyebek mellett azért, mert a pénzintézet a külső kihívások ellenére is növeln…
Őrizetbe venné a menekülteket az Európai Tanács elnöke
Fordulatot is jelenthet az Európai Unió politikájában Donald Tusk bejelentése. Az Európai Tanács elnöke több interjúban is arról beszélt, hogy meg kell állítani a migrációs nyomást, a má…
Óriási többlet a külkereskedelemben
A kivitel 6,5, a behozatal euróban számolt értéke 8,6 százalékkal haladta meg szeptemberben az egy évvel korábbit. A kereskedelmi többlet 855 millió euró volt, 85 millióval kisebb a tavaly szeptemberinél – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Lassult a kiskereskedelem növekedése
2015 októberében a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,0, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg az előző hónapban 5,…
