A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány üdülési, pihenési lehetőséget nyújt nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élők és gyermekek részére az Erzsébet-program keretein belül.
www.kormanyhivatal.hu bejegyzései
A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel kapcsolatban tartottak képzést
A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal és a Miniszterelnökség szervezésében a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő jogszabály-módosításokkal kapcsolatos képzést tartottak ma Egerben, a Megyeházán. A fórumon Heves mellett Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezető kormánytisztviselők vettek részt.
A kormányablakokban igényelhető az elektronikus személyazonosító igazolvány (e-Szig)
Magyarország kormánya kiemelt fontosságú céljának tekinti a Jó Állam megvalósítását. A Jó Államban az állampolgárok hatékonyan és gyorsan intézhetik ügyeiket, személyesen és elektronikus úton egyaránt. A szolgáltató szemlélet megerősítésének és az adminisztratív terhek csökkentésének eszköze a korszerű elektronikus személyazonosító igazolvány (e-Szig) is.
Pályázat az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő tőkejuttatásra
A Heves Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő tőkejuttatás igénybevételére. A legfeljebb hárommillió forint vissza nem térítendő összegre irányuló pályázatokat folyamatosan, de legkésőbb 2016. október 28-án 14 óráig lehet benyújtani a pályázati dokumentációban meghatározott feltételekkel.
Szakmai munkacsoportok alakultak az államigazgatási szervezetrendszer átalakításához kapcsolódóan
Az állami tisztviselő kar létrehozásával, az államigazgatási szervezetrendszer átalakításával, a járási hivatalok megerősítésével és a központi hivatalok felülvizsgálatával összefüggő feladatok rövid határidővel történő ellátása érdekében a területi közigazgatásért felelős államtitkárság irányításával szakmai munkacsoportok jöttek létre.
