www.kormanyhivatal.hu bejegyzései

Bélapátfalván nyílt meg az ország 199. kormányablaka

Heves megye legkisebb járásának székhelyén, Bélapátfalván ma adták át az ország 119. kormányablakát. Az ünnepélyes megnyitón dr. Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az állampolgárok az államról első benyomásaikat itt szerzik, ezért a kiemelten fontos, hogy az itt végezz munka hatékony és gyors legyen, a munkatársak pedig megértőek, türelmesek és szakmailag felkészültek.

Ellenálló baktériumok: világméretű probléma az antibiotikum-rezisztencia

A helytelen, túlzott illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek. Jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is. A folyamat – ha nem sikerül megállítani – oda vezethet, hogy a jövőben a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz hatékony gyógyszer.

Ünnepélyes kormányablak átadás Hevesen

Hevesen, az Erzsébet tér 2. szám alatti épületben 2015. október 26-án kezdte meg működését a ma ünnepélyesen átadott, okmányirodai szolgáltatásokkal is rendelkező új kormányablak, ahol gyorsan, ügyfélbarát környezetben intézhetők a lakossági, illetve vállalkozói tevékenységekhez kapcsolódó ügyek.

November 19-én és 20-án nem lesz ügyfélfogadás a füzesabonyi okmányirodában

A füzesabonyi okmányiroda kormányablakká alakításához kapcsolódó informatikai korszerűsítés és költözés miatt 2015. november 19-20-án az okmányiroda ügyfélfogadása szünetel. A költözés ideje alatt csak a környék okmányirodáiban és kormányablakaiban, elsősorban Egerben, Hevesen, Gyöngyösön, Mezőkövesden és Tiszafüreden lehet majd az ügyekben eljárni.