Zenóbia bejegyzései

Castle 7×08 – Kill Switch

Ne igyatok reggel papírpoharas kávét, mert közvetlen utána fejbe lőnek egy parkban. Csak mondom. Meg azt is, hogy én ma mekis latte-val indítottam, hál istennek csak egy kurva nagy park van mellettünk, de azért még megírom a hogyvoltot, mielőtt kimegyek sétálni. Paul-nak nem voltak ellenségei, most jól meglepődtetek mi? Sejtettem. A bátyjánál lakott mostanság, és amúgy sosem járt a parkba, mert csak dolgozott folyton-folyvást, mellesleg a Kormányelszámoltatási Hivatal nyomozója volt, jelentsen ez bármit is, főleg, hogy a bátyja sem tudja, hogy mi a francot csinált valójában. Viszont tegnap este aggódott a reggeli találkozója miatt, mert jók a megérzései. A főnöknője nem tud semmiféle találkozóról, de ez nem fura, mert Paul volt a legjobb nyomozója, így nagy mozgástérrel dolgozott, mindjárt megtudjuk, hogy akkor pontosan mit is.

7x08_castle1.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

The Bridge 2×11 – Beholder

Ó, már jól indul, a két kedvenc hülyémmel, Fausto és a Pohos videót készítenek Sebastiannak, amin Fausto Rominát vegzálja egy pisztollyal, mármint nem úgy. És nagyon fenyegetően is néz mindeközben, meg pisztolyt is cserélnek, mert az első nem volt megtöltve, az még mekkora poén lett volna, ha fenyegetőzés közben simán szétlövi a csaj agyát. De nem, úgyhogy Sebastiannak adott a feladat, állítsa le a nyomozást, mert ha megtalálják, annyi a lánynak, akinek így ránézésre már amúgy is annyi, épp habzó szájjal kap rohamot. Sonyát meg kihallgatja a CIA meg a DEA, a változatosság kedvéért CIA –s emberünk most narancsot eszik, nem üres gofrit, hadd csorogjon mindenkinek a nyála a szobában. Sonya erős nő, nem csorgatja, csak közli velük, hogy a DEA tudta, hogy a CIA nem akarja, hogy elkapják Faustot, ezért is hagyták ki őket az egészből. És milyen jól sült el, höhö, mondja a narancsos faszi. A végére azért még odabasszák neki a – na és most épp milyen gyógyszereken élsz – kérdést, mert értenek a taktikázáshoz.

2x11_bridge1.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

The Bridge 2×08 – Goliath

Aha, az nem az anyja volt, ez viszont itt az, és épp belövi magát egy lepratelepen. Sonya nekiadja Lisa hajtincsét, átfűzve egy medálon, és közli az anyjával, hogy vége a sztorinak, meg látszólag az anyjának sincs túl sok. Főleg, hogy Sonyát Eleanor követi a sátornál, kb. ugyanannyira szép a cipőjük, még barátnők is lehetnének egy másik világban. Lenyúlja a hajtincset, így aztán Sonya látogatása az anyjánál pont annyit ért, mint halottnak a csók, lévén az végig öntudatlan. Robles sült patkányfejet vacsorázik, de nagyon ízlik neki, sőt, még egy kolduló nénit is megment a huligánoktól, hát ez mennyire egy rendes ember. A második adag patkányfejre már nem jut ideje, mert jön a TEK, fejbebasszák egy puskával, majd berakják a kocsiba, csuklyával a fején. Robles nem annyira érti, nyilván összetévesztették valakivel, de nem, ezt csak ilyenkor mindenki nagyon szeretné hinni, viszont megérdeklődik tőle, hogy ugyan Fausto Galvan merrefelé eszi épp a saját sült patkányát.

2x08_bridge1.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

The Bridge 1×13 – The Crazy Place

Na, elértük az első évad utolsó részét, lássuk milyen tragédia lesz ma még, tisztára csalódott lennék, ha nem halna meg valamelyik főbb szereplő még így a legvégére, vagy legalább nyomorodjon meg, vagy falja fel a sivatagi homokszörny. Eva-t fel fogja, mert a véres péppé erőszakolt lány egy kocsi hátsó ülésén fekszik, de a kórház gondolata csak a sofőr srác fejében fogant meg, a főnök fejében meg inkább az, hogy lődd fejbe, ásd el, majd raknak fölé is egy rózsaszín keresztet. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, csodának kéne történni, az meg ebben a sorozatban nem nagyon szokott. Sonya lovat kefél Hanknél, aki még nem megy nyugdíjba, nem baj, mert Sonya szét is verné a fejét a kerítésen. Mármint a sajátját, nem Hankét.

1x13_bridge1.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Castle 5×14 – Reality Star Struck

Juhú, valóságshow, abból úgyis olyan keveset látunk mostanában, de ebben remélhetőleg újítanak annyit, hogy kinyírnak egy-két szereplőt. A Wall Street asszonyai négyen vannak, Penelope a divatos, Margo a kozmetikás, Colette a lakberendező és Hannah, aki franc se tudja kicsoda, de a másik három tutira utálja mint a szart. A producer épp azt magyarázza, hogy több Hannah kell a show-ba, hogy legyen feszültség, amikor közlik vele, hogy gyilkosság történt. Na ki halt meg? A jól tippelőknek ma puffasztott rizses csoki jár. Gondolom vehetek egy ládával, mert mindenki kitalálta, hogy Hannah az áldozat, nyilván. Valentin nap lesz holnap, Beckett és Castle, aki fodrásznál volt úgy látom, azon versengenek, hogy melyikük vett jobb ajándékot a másiknak, ebből szoktak borzasztó dolgok kisülni. A csaj egy buszmegálló padján ül, hátba szúrták egy kurva drága séfkéssel. Kinek van konyhakése? A lakberendezőnek. Csukjuk le, menjünk haza.

5x14_castle1.jpg

Ryan késve fut be, de hatalmas vigyorral az arcán, mert reggel megint gyereket gyártottak Jenny-vel. A producer roppant mód sajnálja, hogy kinyírták Hannaht, mi lesz így a nézettségi mutatókkal. A lányról előző este nyolckor készült az utolsó felvétel, másnap este tízkor már halott volt, de ugyanazokat a ruhákat viselte akkor is, mint a felvételen. Ez roppant nagy igénytelenségre vall egy valóságshow szereplőtől, attól tartok. Már csak ezért is megérdemelte, hogy belevágják a hátába a nagykést. És ki az aki leginkább kiakadhat egy ilyen malőrön? Hát a divatmogul. Csukjuk le, menjünk haza. Hannaht az ő asszisztensének hozták be a műsorba, hogy kicsit felkavarja az állóvizet a vidéki lány, aki nagy divatkarrierről álmodik. A bátyját mindenesetre felkavarja a halálhíre, nem mintha már nem lett volna az egész család rohadtul kiakadva az életén is, utálták, hogy mindenki rajtuk csámcsog.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!