Megérkezett a Chrome iOS-re, de nem durrant nagyot

Hosszú várakozás előzte meg a Google Chrome eljövetelét az iOS-készülékekre, hiszen a keresőcég (és technológiai mamutvállalat) böngészője asztali gépeken már a legnépszerűbb ilyesfajta szoftvernek számít. Sejthető volt, hogy az Apple rendkívül szigorú feltételei miatt az iPhone-os és iPades Chrome nem hoz majd forradalmi újdonságokat, s ez be is igazolódott: mivel az App Store-ba kizárólag az alap Safari-motor köré épülő modulok kerülhetnek be, a szóban forgó applikáció is “mindössze” egy új kezelőfelülettel ellátott Safari lett. Igaz, hogy szinkronizálható a számítógéppel, így a könyvjelzőink és éppen megnyitott lapjaink rögvest átkerülnek mobileszközeinkre is, ám az applikáció sebessége hagy némi kívánni valót maga után. Az oldalak egy kicsit lassabban töltődnek, mint a beépített böngészőn, ám ezért némileg kárpótol a rendkívül látványos gesztusközpontú vezérlés. Az, hogy az iOS-es Chrome nem lett új etalon az almás eszközökön, még véletlenül sem a Google tehet, sokkal inkább az Apple imént említett szigorú szabályozása – ha ugyanis saját motorral próbálkoztak volna, az életben nem kaptak volna bebocsájtást a szoftverboltba. Érdemes megemlíteni az Opera Minit, mely annak ellenére is ott van az App Store-ban, hogy nem a Safari köré épül, hanem teljesen saját kódot használ – ám az azért csúszott át a rostán, mert nem hagyományos értelemben vett böngésző, hiszen a lapokat optimalizálva, kép formájában juttatja el a végfelhasználóknak.