Újabb törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti szerződések, köztük a korábban kötöttek is.
Címke: Gazdasági hírek
Adatbiztonság a maximumon: átadták a Budapest Bank új tartalék adatközpontját
Világsztenderdek az informatikai biztonságban – egyedi, speciális elvárásokat is teljesít az Invitel által kiépített új szerverterem.
Megsemmisítették a Földet a gazdáknak! program egyik részletét
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos kormányhatározat egyik rendelkezését – közölte a testület a honlapján kedden.
Elmarasztalták Magyarországot a nyugdíjtörvény módosítása miatt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát.
Nem nyúltak a kamathoz Matolcsyék
Nem változtatott az irányadó 1,35 százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. A Matolcsy György vezette testület elemzők szerint elsősorban nem is kamatcsökkentésekkel, hanem más módon lazíthat a monetáris kondíciókon.
