A TV2 gazdasági és stratégiai igazgató posztjára azt a Halkó Gabriellát nevezték ki, aki az Apropó Kft.-n keresztül a köztévé egyik legnagyobb műsorbeszállítójának számít – írja az <...
Címke: gyöngyös
Rekordmértékben csökkent a munkanélküliség Spanyolországban
Rekordmértékben csökkent a munkanélküliség Spanyolországban 2015-ben, a regisztrált munkanélküliek száma 678 ezerrel, 12,4 százalékkal volt kevesebb mint egy évvel korábban – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán.
Ismét csökkent a munkanélküliség
A múlt év október-decemberében 281 ezer volt a munkanélküliek száma, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra csökkent – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gyengüléssel nyitott a kereskedés Nyugat-Európában
Az irányadó mutatók gyengülésével indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön az előző napi erősödés után.
A vörösiszap-per minden vádlottját felmentették
Csütörtökön első fokon felmentette a 2010-es vörösiszap-katasztrófa ügyében indult büntetőeljárás mind a tizenöt vádlottját a Veszprémi Törvényszék.
