Különböző női egyéniségek mutatkoztak be Teleki Klári estjén, amelyet ezúttal A magyar kultúra napjához igazítottak.
Címke: gyöngyös
Ritka élményt, jó fogást is ígér a lékhorgászat
Az igazi pecások alig várták, hogy megfelelő vastagságban befagyjon a tó jege, és elindulhassanak valamelyik tóra a lékhorgász felszerelésükkel.
Gyengélkedett szerdán a forint
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Bizonytalan volt az üzletmenet nyugaton
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,07 százalékkal emelkedett, 1336,84 ponton zárt szerdán, 7,00 százalékkal év végi értéke alatt. Tavaly 5,04 százalékkal került feljebb.
Koncessziót írtak ki a BKV reklámhelyeire
A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) tárgyalásos közbeszerzést írt ki a budapesti közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklámcélú hasznosítására koncesszió keretében – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
