Az Uber-sofőrök továbbra is fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és a szankciók is emelkedhetnek, ha nem javul jogszabálykövetési hajlandóságuk – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM…
Címke: gyöngyös
Haláltáborokba szervezett utak kartellezése miatt tört ki botrány Izraelben
Azt is nagy vita övezte Izraelben, hogy szervezzenek-e megemlékező utakat diákoknak a világháborús haláltáborokhoz – most azonban kiderült, hogy az ország egyik legnagyobb kartellezését követhették el az utazásokat szervező cégek.
Ön szerint vissza kell-e állítani a sorkatonaságot?
Van, aki szerint a mai fiatalság egy részére ráférne, hogy rendbe szedjék őket, más szerint nem ez a módja a nevelésnek.
Bozsikos elismerés a kitűnő munkáért
Az egyesületi programban működő edzőket jutalmazták Mátraházán.
Javítóintézetbe került a fiatalkorú
A rablási kísérleten kívül több lopás és egyéb, több mint hat bűncselekmény miatt folyik eljárás a fiú ellen.
