A Füzesabonyból származó Tóth-Zele József, aki egykor a Real Madrid utánpótlás-edzője volt, Nagy Csaba polgármester meghívására a spanyol fővárosból látogat el a hónap végén a városba.
Címke: Heves-megye
Varufakisz: Görögország két valutája
Képzeljük el azt, hogy az USA-ban egy arizonai betétes hetente csak kis összegű készpénzt vehet fel, illetve csak bizonyos összegig utalhat pénzt egy kaliforniai bankszámlára. Ilyen tőkekorlátozá…
Idén még biztosan lesz pénz a csokra
Az új otthonteremtési program pontos költségvetési vonzatát a támogatási igénylések ismeretében lehet majd felmérni, az idei évre biztosítottnak látszik a fedezet – mondta Hornung Ágnes, …
Tíz év után először lesz egyszerre látható öt bolygó az égen
Ha sikerül időben felébredned, akkor csodás égi shownak lehetsz szemtanúja az elkövetkező négy hétben.
Kanadát is megviseli az olajár
Kamatdöntő ülést tart ma a kanadai jegybank, amely megpróbálhatja gyengíteni a dollárt, hogy ellensúlyozza az olajárak esésének negatív hatásait. Azt viszont egyre nehezebb eladni a választópolgároknak, hogy gyengébb fizetőeszközre van szükség.
