Nagy érdeklődéssel várta a közönség a moszkvai pályán a tizedik alkalommal megrendezett Unlim 500+ névre keresztelt versenyt, ahol a világ legerősebb verdái – így például Ferrarik, Mercedesek, BMW-k és Veyronok – mérték össze a gyorsaságukat, szokás szerint ezúttal is egy az egy elleni rendszerben. Természetesen idén sem csak gyári járgányok, hanem komolyabb tuningnak alávetett, vagy épp a versenycsapatok által átalakított kocsik is elindultak a megmérettetésen, ez azonban nem minden esetben hozott fényes sikert, sőt az egyik Lamborghini (1:08-tól) kis túlzással az egyenesen pályán esett darabokra. A párharcban ugyanis egy olyan Gallardót indítottak el, amelynek motorját szinte hihetetlen módon 1800 lóere húzták fel, ami kétségkívül nem sok esélyt adott az ellenfélként kijelölt Audi RS6 pilótájának. Csakhogy a rekordkísérlet nem jött be, hisz az olasz verda már a rajtnál is alig indult el, és szemlátomást képtelen volt komolyabb sebességre gyorsulni, sőt a csigalassú beérkezés előtt, mikor az ellenfél már rég elment kávézni, még a darabjai is potyogni kezdtek…
