Alternatív Energia - alternatív energia hírportál bejegyzései

Így nézhetett ki az ősi Mars

Gill a Földről is készített már hasonló modelleket, és miután látta, hogy a Marsról többen is próbálnak olyan képet készíteni, amely még a fiatal bolygót ábrázolja, úgy döntött, hogy ő is megpróbálja, írja az index.hu. A modellben egy hatalmas óceán borítja a bolygó egyik felét, a másik felét óriási vulkánok uralják, az Olympus, Pavonis, Ascraeus és Arsia csúcsai a légkör fölé magasodnak. Gill elképzelése szerint az egyenlítői vulkánok területe sivatagos lehetett volna, ahol alig nőttek volna növények (már ha lett volna élet a Marson). Az alacsonyabb területeken azonban kedvezőbb lehetett volna az éghajlat az esetleges élethez. A legutóbbi kutatások azt bizonyították, hogy egykor volt víz a Mars felszínén, a bolygó felszíne hasonlított a Föld felszínéhez. A Curiosity tavaly szeptemberben a Gale-krátert kettészelő volt folyó medrében vizsgálódott, és olyan köveket talált, amelyeket valószínűleg víz csiszolt jelenlegi formájukra, de korábban találtak hordalékkúpra hasonlító képződményt is. Azt is tudjuk, hogy a marsi atmoszféra jóval vastagabb volt, mint most, de az idők folyamán a napszél miatt ez fokozatosan elvékonyodott. Gill elismerte, hogy a Mars látképének tervezésekor erősen befolyásolta a Föld képe, de az eredmény így is lenyűgöző. A fejlesztő a különböző marsi geológiai képződményeket összehasonlította a Földön ismert hasonló formákkal, és a modell elkészítésekor úgy jelenítette meg ezeket, mintha a Földön lennének – ezért hasonlít annyira a végeredmény a Földhöz.

Ősi Mars

Toyota Yaris Hybrid-teszt

A Toyota nem viccelt, amikor néhány éve bejelentette, hogy 2020-ra mindegyik modelljéből lesz hibrid változat is. Ha az eleve hibridnek készült Priust nem számoljuk, akkor a sort az Auris kezdte az európai kínálatban, legutóbb pedig a Yaris hibrid futott be. Amíg azonban az Aurisba csak utólag építették a hibrid technikát, a Yarist már eleve úgy tervezték, hogy a lehető legkevesebb kompromisszum árán legyen képes elnyelni a hibrid hajtáslánc helyigényes tartozékait, ami jelen esetben egy elektromos motort, néhány méter kábelt és egy sporttáskányi akkumulátort jelent. Az előrelátó tervezésnek köszönhető, hogy az akkuk nem a csomagtartóból vesznek el értékes helyet, hanem észrevétlenül lapulnak a hátsó ülések alatt, aminek az az előnye is megvan, hogy alacsonyabbra került a súlypont.

Hogy néz ki?
Ahhoz képest, hogy diétára fogták, a hibrid Yaris sokkal dögösebben néz ki egy pusztán benzint vagy gázolajat faló rokonánál. Nem történt sok változtatás, mégis az új, LED-ekkel megszórt fényszórók és lökhárítók pont annyit javítottak az összképen, mint némi photoshopos utómunka egy Liptai Claudia címlapfotón – sokkal kívánatosabb lett a végeredmény. Bár a Yaris hazai bemutatóján nem győzték hangsúlyozni, hogy ez az új forma már határozottan unisex, és a férfiakat is célba vették, reprezentatívnak egyáltalán nem nevezhető felmérésem szerint az új Yaris továbbra is elsősorban a nőknek jön be, nekik viszont nagyon, különösen ezzel a körömlak-bordó színnel.

Műszaki tartalom
Hogy alacsonyan tudja tartani a hibrid Yaris árát, a Toyota körbenézett a raktárában, és előkotort néhány jól bevált darabot. Így kerülhetett a hibrid Yaris elejébe a második generációs Prius 1,5 literes benzinmotorjának egy tovább csiszolt változata 75 lóerővel és 111 newtonméteres nyomatékkal. Még mielőtt valaki megijedne ezektől a számoktól, ez a motor Atkinson-ciklus szerint működik, tehát nem a csúcsteljesítményre, hanem az alacsony fogyasztásra hangolták. A hiányzó kakaót egy 61 lóerős villanymotor kompenzálja szép kövér nyomatékkal (169 Nm), amit már az elindulás pillanatától le tud adni. Mint minden Toyota-hibrid, ez is automata váltót kapott, egy fokozatmentes CVT-t, amely viccesen hergeli a kis benzinmotort, de erről egy kicsit később.

A teljes cikk itt olvasható.

Mozizz a természetvédelemért!

A messzi dél vadjai különleges világba kalauzol el minket, ahol a világtól egy gáttal elzárt közösség a természettel összhangban, ugyanakkor az elemek pusztító erejének kiszolgáltatottan éli mindennapjait. A többszörösen díjnyertes, amatőr szereplők közreműködésével készült alkotás nézők millióit ejtette már rabul, az élménynek pedig végre a hazai közönség is részese lehet. A film valósághűen mutatja be a természethez közeli élet megható mozzanatait, különös tekintettel a nem mindennapi közösséget körülvevő értékek tiszteletére és szeretetére. A cselekmény középpontjában a természet erőivel és a civilizáció vívmányaival folytatott küzdelem áll a túlélésért. „A felelősség, hogy megóvjuk a Földet és csökkentsük a bolygóra nehezedő, folyamatosan növekvő terheket, a miénk. A film kiválóan mutatja be az emberiség egyik fő feladatát: tiszteljük a természet felbecsülhetetlen és pótolhatatlan értékeit, valamint tanuljunk meg összhangban élni velük. Ajánljuk a filmet mindazoknak, akik magukénak érzik ezeket a célokat.” – mondta el Molnár-Baji Éva, a WWF Magyarország PR menedzsere.

A WWF Magyarország és a Mozinet 2013. január 9-én 19:00-kor nyilvános jótékonysági vetítést szervez az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eladott jegyekből származó bevétel fele a szervezet Hiúz Fajvédelmi Programját támogatja. A messzi dél vadjai a Sundance Filmfesztivál fődíja és operatőri díja, valamint a Cannes-i Filmfesztivál négy elismerése (FIPRESCI-díj, Arany Kamera-díj, Az Ökumenikus Zsűri Különdíja, Fiatal Tekintetek Díja) után a kritikusok szerint komoly esélyekkel indul az Oscarért is. A film országos bemutatója január 10-én lesz: Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a Mammut, az Allee, a Művész, a Puskin és a Toldi is vetíti majd, de látható lesz Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Kaposváron, Sopronban, Egerben és számos más településen is.

Kazánprogram: dupla haszon

A „névcsere” nem véletlen, hisz a munkanélküliség enyhítését célzó program valójában csak az „elmaradott” települések rezsiköltségeinek visszafogásában tud segíteni hosszútávon. Ráadásul a 2012-1013-as fűtési szezonban sem látják már sok hasznát, írja a haon.hu. Pedig a program indulását 2012 májusában jelentették be, pályázni őszig lehetett, az eredményhirdetésre azonban csak októberben, a támogatások folyósítására pedig decemberben került sor.

Teljes függetlenség
– A szükséges engedélyek és a kazán beszerzése, beszerlése után, reményeink szerint január végére már biomasszával tudjuk fűteni az orvosi rendelőnket és a könyvtárunkat – mondta lapunknak Barabás Károlyné, Magyarhomorog polgármestere. A településen már csak ez a két közintézmény „függött” a szolgáltatóktól. – A mostani programban négy közfoglalkoztatottat alkalmazunk 2013 decemberéig, akik jelenleg a meglévő kazánoknál segítenek, de szezonon kívül például a téli tüzelőnek valót is ők gyűjtik, aprítékolják majd – tudtuk meg. A bihari település a két kazánra és a foglalkoztatásra 9 millió forintot kapott.

Saját erőből
Szerep Sárrétudvarival összefogásban aprítékolóra is pályázott, de annak eredményéről eddig nem kapott értesítést Győri Balázs. – Két kazánt szerettünk volna, az egyikre megkaptuk a pénzt, így az óvodát biztosan fel tudjuk szerelni, bízunk benne, hogy az idősek napközijére is jut támogatás – mondta a településvezető, hozzátéve: nagy segítség, hogy a jövőben saját erőből meg tudják oldani a fűtést, s még két munkahelyet is teremtenek ezzel. Hogy milyen épületet szerelhetnek fel biomassza-kazánnal? Lényegében bármilyet, egy kitétel van: kizárólag önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan legyen. Balmazújvárosban például két fő foglalkoztatására, s a sportpályán található létesítmény fűtésére fordítják majd a programban nyert 8,8 millió forintot. A közfoglalkoztatottak havonta segédmunkásként 71 ezer 800, szakképzettként 92 ezer forint bruttó bérre jogosultak egy éven át.

Szilveszter éjszaka milyen idő lesz?

Hétfőn, szilveszter napján számottevő csapadék nem várható. Elsősorban a keleti, északkeleti megyékben lesznek erősen felhős, párás, ködös területek, másutt többnyire napos idő valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. A nappali maximumok nagyrészt plusz 3 és plusz 8 Celsius-fok között, északkeleten kevéssel fagypont felett várhatók.

Kedden, az év első napján nagyobb területen várható borult, párás, foltokban ködös idő, de lesznek derült, napos tájak is. Néhol viszont szitálásra, ónos szitálásra is készülni kell. A minimumhőmérséklet mínusz 7 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között várható.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult idő várható. Néhol gyenge csapadék, szitálás, ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 1 fok körül alakul a hőmérséklet, míg napközben mínusz 1 és plusz 4 fok között várhatók a maximumok.

Csütörtökön helyenként várható szitálás, eső. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke mínusz 3 és plusz 2 fok között várható, a nappali maximumok plusz 1 és plusz 6 fok között lehetnek.

Pénteken elszórtan valószínű záporeső, az északnyugati szél viszont sokfelé megerősödhet, néhol viharossá fokozódhat. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke mínusz 3 és plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4 és plusz 9 fok között alakul. Az év első hétvégéjén változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, de elszórtan záporesőre is számítani lehet. Az északnyugati szél sokfelé erős, helyenként viharos lesz. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke szombaton mínusz 2, és plusz 4, vasárnap mínusz 1 és plusz 4 fok között várható. A maximumhőmérséklet plusz 4 és plusz 9 fok között várható.