Alternatív Energia - alternatív energia hírportál bejegyzései

Halojelenség volt Gyula fölött

A halojelenségek többségét a 8-12 kilométer magasan képződő fátyolfelhők (cirrusok), vagy pehelyfelhők (cirrostratusok) jégkristályain megtörő fény alakítja ki. Ha nagyon hideg van, a jelenségért felelős jégkristályok a felszín közelében is kialakulhatnak, ezt nevezik gyémántpor jelenségnek. Magyarországon ilyen nagyon ritkán, csak különösen hideg téli napokon fordulhat elő, hóval borított hegységekben viszont gyakrabban találkozhatunk vele. A fénytörés miatt a fény színeire bomlik, ezért a legtöbb halojelenség szivárványszínű, vannak viszont olyan halók is, amik fehér színűek, ezek a jégkristályok felszínéről visszaverődő fény hatására jönnek létre. Az, hogy a halójelenségek közül melyik tűnik fel az égen, a jégkristályok alakján, számán és térbeli elhelyezkedésén, illetve a magasszintű felhő homogenitásán és a fénysugarak beesési szögén múlik, írja az index.hu.

Így változik az energetikai tanúsítvány

Ez követi a még júniusban elfogadott módosításokat, amelyek szerint az épületek energetikai besorolását a lakáshirdetésekben is meg kell jeleníteni, ha az már elkészült. A módosításokkal a rendelet* 2013 januárjától a következő főbb új elemeket tartalmazza:

– az 50 m2 alatti épületek eladásánál, bérbe adásánál is kell tanúsítványt készíteni az eladónak;
– már az 500 és 1000 m2 közötti hatósági rendeltetésű, állami tulajdonú közhasználatú épület esetén is kell tanúsítványt készíteni (eddig csak 1000 m2 felett volt kötelező);
– az épület, vagy önálló rendeltetési egység eladásra, kiadásra való meghirdetésekor meg kell jelölni az energetikai besorolást, amennyiben a tanúsítvány rendelkezésre áll;
– az ingatlan-adásvételi, illetve bérleti szerződésekben meg kell jelölni a tanúsítvány azonosító kódját, és a vevő/bérlő nyilatkozatát arról, hogy a tanúsítványt átvette;
– a tanúsítványok kötelező eleme lett a felújítási javaslat, kivéve, ha nem lehet költséghatékony felújítást végezni;
– a tanúsítványokról központi nyilvántartás készül és lesz minőség-ellenőrzés is.

dr. Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft (MEHI) igazgatója:
„Örülünk az új követelményeknek, számunkra ez azt jelzi, hogy a Kormány is felismerte az energiatanúsítványokban rejlő lehetőségeket. A MEHI és az energiahatékonysági ágazat régóta hangsúlyozza, hogy egy jól működő tanúsítvány-rendszer sikerrel irányíthatja a lakásvásárlókat és –bérlőket a gazdaságosabban működő lakások felé. Ez pedig a tulajdonosok számára is garantálja, hogy beruházásaik akkor is megtérülnek, ha eladják vagy bérbe adják lakásukat. Úgy érezzük azonban, hogy a végrehajtás terén a Kormány bátrabban is léphetett volna, és minden esetben megkövetelhette volna a hirdetésekben az energiahatékonysági kategória feltüntetését. Mivel a tanúsítvány készítése eladáskor vagy bérbeadáskor amúgy is kötelező, ez semmiféle többletterhet nem jelentene az eladóknak.” A MEHI, tizenegy vezető hazai vállalattal összefogva még októberben adta át a „12 javaslat az hazai gazdasági növekedés beindítására az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével” c. javaslat-csomagot a Kormánynak. A javaslatok egyik része éppen az energiahatékonysági tanúsítványok rendszerének megerősítését célozta, ideértve a fent említett, jövő januárban hatályba lépő módosításokat.

* az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 178/2008 Korm. Rend.

Íme, a következő napok időjárása

Eső délután már nem várható, viszont a szél a Dél-Dunántúlon időnként megerősödik, másutt legfeljebb élénk széllökések várhatók. A hőmérséklet kora délután északon és keleten -2, +4, másutt 5, 10 fok között várható. Késő este -1, +8 fok valószínű. Megszűnt az ónos eső miatti riasztás Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod megyében, de az autósoknak figyelniük kell arra, hogy ahol még fagypont körüli a hőmérséklet, ott a nedves utak ismét síkossá válhatnak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. Az idokep.hu szerint kedden sem várható jelentős eső, csak az északi területeken várható gyenge szitálás, viszont a Dunántúlon erős, viharos lökések kísérheti a délnyugati szelet. Szerdán egy hidegfront éri el az országot, északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor előfordulása, miközben északnyugatira fordul és megerősödik a szél. Az ünnepek alatt várhatóan mindenhol elolvad a hó, változékony, szeles időre, de még mindig átlag feletti hőmérsékletekre van kilátás a hét második felében. Eső, zápor főként pénteken alakulhat ki.

Tengeri madarak túlélő helyei

„ A tengeri madarak fontos élőhelyei – a madarak védelme a Csendes-óceán trópusi térségében” címmel beszámolót jelentetett meg a Birdlife, amelyben megjelöli a tengeri madarak védelmére szolgáló legfontosabb helyeket, amelyeket ezentúl „a madarak fontos élőhelyei” (IBA = Important Bird Areas) névvel illetnek. A tengeri madarak fontos őrszemek. A beszámoló bemutatja, hogy a tengeri madarak hogyan tájékoztatnak bennünket az óceán és a térség szigeteinek állapotáról, rámutatva az olyan emberi behatásokra, mint a klímaváltozás, a halászat és az agresszív fajok elterjedése. „Ezeknek a helyeknek a védelme megvédi a csendes-óceáni szigetek és népek megélhetését és kulturális örökségét és hozzásegíti a kormányokat azoknak a vállalásoknak a teljesítéséhez, amelyeket a biológiai változatosság megőrzésével kapcsolatban tettek.” –mondta Don Stewart, a Birdlife csendes-óceáni térségért felelős igazgatója.

A csendes-óceáni térségben élő tengeri madarak már évezredek óta nyújtanak olyan szolgálatokat az emberiségnek, mint az élelem, a toll és tápanyag a gazdálkodáshoz (a tengeri madarak guanója). A tengeri utazók a tájékozódáshoz és a hallelőhelyek beazonosításához használják a tengeri madarakat. A Csendes-óceán trópusi vidéke 62 tengeri madárfaj rendszeres élőhelye. Néhány faj nagyon népes és hatalmas kolóniákban tenyészik a távoli korallzátonyokon, míg mások alig ismertek, ritkák és jelentős veszélyben vannak. „Valamennyi tengeri madárnak védelemre van szüksége és az általuk használt fontos helyek – legyen az a szárazföldön a költés helye, vagy táplálék-lelőhely a tengeren – hatékony kezelésére.” – mondta Jez Bird, csendes-óceáni IBA koordinátor. A tengeri madarak előfordulása meghatározza az IBA elnevezésű legfontosabb védett helyeket. A beszámolóban bemutatott 104 szárazföldi és 99 tengeri élőhely a madarak és más élőlények csendes-óceáni előfordulásának legkülönlegesebb helyszínei közé tartoznak. A térségen belül azonban nagyon eltérő ezeknek a helyeknek az állapota: egyes helyeken a madárpopulációk stabilak vagy növekvőek, míg máshol gyorsan csökken a számuk. Megdöbbentő, hogy sok helyen nincs is megbízható, naprakész információ a megbízható állapotfelméréshez.

A teljes cikk itt olvasható.

Hordozható elektromos fűtőtestek

Az újabb modellek sokkal hatékonyabbak elődeikhez képest, köszönhetően többek között a beépített termosztátoknak és az időzítőknek. A Dyson AM04 például csúcskategóriásnak számít, és futurisztikus kinézete mellett kiváló teljesítményt is nyújt. Sajnos a minőségnek elkérik az árát, ugyanis egy darab 400 dollárba (88,000 forint) kerül.

Aki a pénztárcáját jobban kímélő lehetőségeket keres, annak itt van a DeLonghi kerámiás kompakt fűtőteste, mely a szobahőmérséklet alapján energiatakarékos üzemmódba helyezhető, így 40 százalékkal kevesebb elektromosságot fogyaszt. Ráadásul a tizedannyiba kerül, mint a Dyson készüléke.

delonghi

A Vornado DVTH modellje ezzel szemben azzal tűnik ki vetélytársai közül, hogy egy beépített speciális ventillátorral is rendelkezik, így gyorsabban meg tudja tölteni meleg levegővel a szobát.

vornado

A Holmes elektromos fűtőteste pedig időzíthető, így például felmelegíthetjük a fürdőszobát tusolás előtt.

holmes

A Lasko furcsa kinézetű, henger alakú kerámia radiátora ezzel szemben nem egy szobában, hanem a lakás közepén a leghasznosabb, ahol minden irányban képes hatékonyan fűteni, és még távirányító is jár hozzá.

lasko

Talán a legérdekesebb mind közül a leginkább egy zenelejátszóra emlékeztető készülék az Ambia-tól. A „sztereó” fűtőrendszer együtt is használható, de szét is választható, így a szoba két sarkában is elhelyezhetjük, vagy egyet a lábunk, egyet pedig a kezünk melegítésére használhatunk.

ambia