BUÉK mindenkinek, remélem felfaltátok már az összes lencsét, és semmiképpen sem ettetek csirkét, mert az kapirgál tudjátok. Kezdjük akkor, mert már tűkön ültök, tudom én. Amire négy évadon át vártunk, a végére megkaptuk, nem is akárhogyan. A kezdés sem rosszabb, Castle nem csak álmodta az éjszakát Kate-tel, meg mi sem, most hogy ezt tisztáztuk, egymásnak is esnének újra, de megérkezik Martha, hamarabb mint várták. Kate-nek irány a szekrény, ezt nem annyira értem, hogy miért, de úgy látszik, akkor titkolózás lesz, nehogy izgalom nélkül maradjunk a végén még. Annyira természetesek együtt egyébként, nagyon tetszett ez a kezdő jelenet, ezt azért muszáj elmondanom. Meg is néztem vagy háromszor egymás után. Kate nem a boldogság szobraként álldogál a szekrényben, ezt tuti nem fogja megköszönni Castle-nak, aki viszont már a konyhában nézegeti az iszonyúan másnapos Alexist. Az érettségi banketten mindenki így jár, szóval ne reménykedjetek, az ötödik évadra sem lett Alexisből tarajos hajú anarchista. Beckett meglép a háttérben. Most majd azon gondolkodhatunk, hogy vajon hány résznek kell eltelnie, hogy bevallják a kapcsolatukat, de még mindig jobb, mintha még mindig azon kéne, hogy vajon mikor jönnek már össze. Na ugye.

