A Dráva Nap megrendezését idén a horvát EU csatlakozás tette színesebbé, amelynek alkalmából a természetvédők memorandumot adtak át a természetvédelemért felelős horvát miniszter helyettesnek. A rendezvényen Magyarországot Dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár képviselte.

Horvátországot immár nemcsak a nemzeti szabályozás, hanem az EU irányadó szakpolitikái is kötelezik arra, hogy javítsa felszíni vizeinek, elsősorban folyóinak állapotát vagy megőrizze azok jelenlegi minőségét. Európa más országaihoz hasonlóan Horvátországban is nagy kihívás a folyóvizek természeti állapotának megőrzése, ugyanis sok folyón ma is kavicskitermelés zajlik, egyaránt léteznek tervek vízerőművek építésére hegyvidéki valamint síkvidéki folyókon, és egyelőre kevés a vízparti élőhelyek helyreállítását célzó munka. Ezen azért kell változtatni, mert éppen a szabályozatlan és emberi beavatkozástól mentes folyószakaszok őrzik legjobban a vizes élőhelyek állapotát.

A horvát-magyar határt képező Dráva az egyik utolsó szabályozatlan szakaszokkal rendelkező európai folyó. Az Európa Amazonasaként is emlegetett élőhely, különleges ártéri erdőknek, változatos élővilágú holtágaknak, kavicszátonyoknak és ritka állatfajoknak ad otthont. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a Mura, a Dráva és a Duna folyók mentén a tervek szerint 2015-re létrejöhet a világ első, öt országon átnyúló bioszféra rezervátuma. Első lépésként az UNESCO 2012 júliusában már elfogadta a magyar és a horvát jelölést a leendő, több mint 800.000 hektáros védett zóna horvát-magyar szakaszairól.

A WWF horvát irodája az ország folyóit fenyegető veszélyekre és a bioszféra rezervátum jelentőségére egy hónapos kampánnyal hívta fel a figyelmet, melynek során Horvátország hét, természetvédelmi szempontból fontos folyóján rendezett figyelemfelkeltő eseményeket. A rendezvénysorozat lezárását horvát és magyar civil szervezetek közösen ünnepelték Légrádon, a Dráva partján, a július 14-i Dráva Napon. A horvát természetvédelmi civil szervezetek memorandumot adtak át Hrvoje Dokoza természetvédelemért felelős miniszter helyettesnek, melyben a horvát folyók állapotának hatékonyabb, tudatosabb és erősebb védelmére hívták fel a figyelmét.

Dokoza beszédében elmondta, céljuk, hogy a természeti környezet megőrzése és a helyi lakosság boldogulása minél inkább összhangba kerüljön. A Dráva menti bioszféra rezervátum kiemelkedő lehetőségeket rejt az ökoturizmus fejlesztésére. A természetvédelem ennek köszönhetően jelentősen hozzá tud járulni a térség gazdasági felemelkedéséhez.

A Dráva ünnepnapján a határon átnyúló természetvédelmi célok nemzetközi jelentősége miatt Magyarország is magas szinten képviseltette magát. Dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, különös jelentősége van, hogy a korábbi vízerőmű-építési tervek lekerültek a napirendről, és már mindkét ország az ökológiai egyensúly megőrzésében, a természeti értékek állapotának javításában látja a jövőt.

A Dráva Nap a térség lakosságát is megmozgatta. A kistérség kézművesei helyi termékbemutatót tartottak, és fellépett a horvát Kud Koprivnica valamint a csurgói Dráva Gyöngye néptáncegyüttes. Az esemény a kivételes természeti értékeket bemutató hajókirándulással és a Drávába történő közös „Nagy Ugrással” zárult.

„A rendezvény kiváló példa volt arra, hogy a természetvédelem nem ismer határokat. A szomszédos országok helyi közösségeinek és a természetvédelmi civil szervezetek összefogása elengedhetetlen természeti értékeink megóvásához. Az öt országon átnyúló bioszféra rezervátum megfelelő jövőbeli működéséhez komoly szakmai és politikai együttműködésre és a természeti értékeket megbecsülő lakosságra van szükség. Így tudjuk csak ismét biztonságba helyezni kiemelkedő természeti kincseinket.” – fogalmazott Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója.

A Dráva Szövetség elnöke, Toldi Miklós hozzátette: „Horvátországgal közös folyónk a Dráva, védelme közös feladat. Hosszú út áll még előttünk, hogy összehangoljuk a különböző érdekeket, de minden, a maihoz hasonló rendezvény segíti közelebb hozni a Dráva és a Mura mentén élőket.”

A Valamit visz a víz című road movie és reality elemeket ötvöző sorozat ötlete akkor fogant meg a készítők, Molnár Attila Dávid producer és Tóth Zsolt Marcell rendező fejében, amikor három évvel ezelőtt a Tokaj menti vizekre mentek forgatni arról, hogy az ár hogyan mossa el a parti fecskék fészkét.

Szemétszigetek a Tiszán

„Ahogy az ár megérkezett, pillepalackok ezrei jöttek le a Tiszán, de úgy, hogy volt olyan hely, ahol nem is láttad a vizet, csak a palackokat. Kiderült, hogy ez minden áradáskor így van. Ukrajnában, Szlovákiában, Romániában az ártereket gyakran illegális szemétlerakónak használják, és ahogy jön a nagy tavaszi áradás, a szemetet elviszi a víz. Onnantól kezdve kattogott a fejünkben, hogy ez brutális, ezzel kellene valamit csinálni” – meséli Attila.

Tavaly nyáron egy ismerősük elmesélte, hogy tiszta és üres PET-palackokból tutajt csináltak és lecsorogtak a Tiszán. A két természetfilmes akkor találta ki, hogy tiszai szemétből készült hajókat építenek és versenyt szerveznek. Az ötletből forgatókönyvet írtak és beadták az NMHH ismeretterjesztő sorozatokra kiírt pályázatára, amin 7,8 millió forintot nyertek, amihez még kétmillió forintot tesznek hozzá önerőként.

Az m1-nek készülő sorozat forgatása július 5-én, az ukrán határhoz közeli Tivadarban a hajók megépítésével kezdődött el. Az alapanyagot, azaz a PET-palackokat több fordulóban gyűjtöttek be, voltak Tiszafüreden, ahol a stáb több ezer palackot szedett össze a folyóból és az ártérből, de volt egy gyűjtésük június végén is, amikor Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából magyar gyerekeket hoztak Jándra, akik egész nap palackokat gyűjtöttek. Ráadásul a Felső-Tisza mentén lévő falvak lakói is beszálltak a projektbe, és elképesztő mennyiségű palackot szállítottak a forgatás helyszínére.
Elborította az agyukat a harci hév

A tivadari Diós kempingben hétfő estig négy, PET-palackokat felhasználó hajó készült el, de így is maradt a táborban vagy 6-8 ezer darab műanyag üveg, amit elvitetnek a helyi szelektív hulladék-feldolgozó üzembe. „Tudjuk, hogy az általunk kitalált PET Kupával mi sem tudjuk felszámolni azt a mennyiséget, ami az idei árral érkezett, de egyrészt a versenyen tovább folyik a palackok gyűjtése, másrészt a sorozat elkészítésével szeretnék felhívni a figyelmet erre a problémára” – mondja Zsolt.

„Amikor kitaláltuk ezt a sorozatot, az eredeti terv az volt, hogy mi is csinálunk egy hajót és majd arról forgatunk. Aztán akkora lett bennünk a lelkesedés, annyira elborította az agyunkat a harci hév, hogy végül két csapatra oszlottunk. Az előkészítő fázisban egymás számítógépein kémkedtünk, hogy ki milyen hajót akar tervezni. Aztán amikor rájöttünk, hogy versenyzőként kevésbé tudunk részt venni a forgatásban, akkor találnunk kellett egy másik rendezőt is, aki a vízi jelenetek forgatását irányítja. Így került a képbe Mwajas Kriszta, akivel többször dolgoztunk már együtt” – avat be a kulisszatitkokba Zsolt.

A 24 PET-kalóznak a saját kreativitására van bízva, hogy hogyan építi meg a hajóját. Nincs sem formai, sem méretbeli megkötés, csak az a fontos, hogy a hajóknak úszóképesnek kell lenniük, és megújuló energiával (evezés, pedálozás, szél- vagy napenergia) kell őket hajtani, tehát a versenyzők nem rakhatnak a hajókra benzinmotort. Hétfő délután, amikor megérkeztünk a kempingbe, nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz semmi a keddi indulásból, ugyanis egyetlen hajó sem volt még készen. A táborban mindenki bőszen fúrt-faragott, egyedül az ötletadó Palkó István azaz Pici kapitány és csapata heverészett nyugodtan a nyugágyban. De amikor levitték a Tisza-partra a két hajótestet, kiderült, hogy nekik sincs okuk a mosolygásra.

„Két évvel ezelőtt megjártuk már ezzel a hajóval a Tiszabecs és Tiszabercel közötti 170 kilométeres távot, 10 nap alatt. De most fejlesztéseket hajtottunk végre, és ebből lett a gond. A négy panel a korábbi túrán bár felülről rögzítve volt, a teteje mégis imbolygott, most úgy gondoltuk, hogy alulról is egymáshoz kéne őket fogatni két vasrúddal. Húztuk, vontuk, vízen, szárazföldön, ékkel, anélkül, élére állítva, fektetve, mindenhogy küzdöttünk, majdnem beleszakadtunk” – mondja a kapitány. A hajón utazó tíz fős családi, baráti társaság végül este 10-re tudta összeilleszteni az úszó szigetre hasonló 5×2,5 méteres,  három tonnás teherbírású Tisza2-t, amibe 1800 tiszai PET-palackot raktak bele.
Féltem a bőrünket

A két természetfilmes közül Zsolték Petkánya volt a legközelebb a megvalósításhoz. Már csak a fedélzet csinosítása volt hátra, a nagyjából 500 palackot rejtő kenyeres ládákat már egymáshoz rögzítették, de csak délutánra érkezett meg az a sárga szelektív szemétgyűjtő kuka, ami az orr funkcióját tölti be. A kukára palackokat rágcsáló patkányt festettek, mert mint Zsolt mondja, „a patkány minden körülmények között, a szemétből is megél, ebbe a kukába fogjuk menet közben gyűjteni a tiszai szemetet. Mi nem akarunk evezni, ezért szereztünk egy biciklipedált, amit kézi hajtánnyá alakítottunk, ez fogja majd nagy áttéttel meghajtani a lapátkerekünket” – büszkélkedik, nem tudva, hogy alig 24 órával később mégis evezni fog, mert a csapágy megadja magát.

A Petkány leginkább egy fesztiválszínpadra hasonlít, és nem véletlenül, mivel ott utazik a fedélzetén Matykó azaz Mátyás Attila, az egykori Sex Action rockere, aki évek óta a természetfilm.hu filmjeinek írja az aláfestő zenét. „Mindenre felkészültünk, van bárpultunk, szigorúan alkoholmentes sörrel feltöltve, árnyat adó hálónk, mivel féltem a bőrünket, zuhanyozónk locsolókannából. Nem mi leszünk a leggyorsabbak, de mi fogjuk a legtöbb csápoló csajt átkompoztatni a túlpartra” – ígéri, miközben a legénységre tengerésztetkókat rajzol.

Attiláék még nem érnek rá ilyen dőreségekre, a Tengeri malac ugyanis még egyáltalán nem hasonlít hajóra. Olyannyira, hogy még a sorozat házigazdája és a verseny műsorvezetője, a Quimby dobosa, Varga Livius is megsajnálja őket, és beáll csavarozni.

„Engem mindig a saját őrültségem fenyeget a legjobban, nem elég, hogy filmezünk, nem elég, hogy a családdal versenyzem, még nyerni is akarok” – mondja Attila, aki hajóját az Oxford-Cambrigde kielboatok és a polinéz oldaltámasztós hajók keverékéből készül összerakni. „Tudtommal ilyen hajó még nem járt vízen. A két test reményeim szerint egységként fog működni és egyben is marad. Mi fogunk evezni a feleségemmel, Enikővel, a két hajótest közötti fedélzet pedig azért van, hogy a gyerekek tudjanak egy kicsit mozogni” – mutat 9 éves ikerlányaira, Vandára és Viljára, akiknek a feladata a kormányzáson kívül az lesz, hogy vigyázzanak két és fél éves öccsükre, Andrisra, aki ráadásul éppen bárányhimlős is.

A teljes cikk itt olvasható.

A huszadik század elején a kaliforniai Fort Bragg lakói a sziklákról a tengerbe hajigálták le a szemetüket. Általában egyszerű háztartási szeméttől szabadultak meg ily módon, nem volt közte olyan, amely túl nagy vagy mérgező lett volna, mint mondjuk egy háztartási gép vagy egy autó. Így ment ez egészen 1967-ig, amikor is a vízminőségért felelős hivatal (North Coast Water Quality Board) teljesen le nem zárta a területet, és sorozatos tisztításokkal el nem kezdte felszámolni a több évtizedes szennyeződést és a környezeti károkat. Egyetlen szennyeződéstípust azonban valószínűleg túl költséges lett volna eltakarítani: a fövenyt fedő és a hullámokban kavargó milliónyi, apró üvegdarabkát. Az idők során az óceán hullámainak ereje is besegített a partszakasz megtisztításába, az üvegeket lecsiszolta, a homokot pedig csillogó, tarka, sima üvegtakaróval borította be. A területre ráragadt a Glass Beach (Üvegpart) elnevezés, a strand nem hivatalos turisztikai attrakcióvá vált, rengeteg turista látogatja nyaranta. Noha az üvegkavicsok gyűjtése elvileg itt tilos, a park határain kívül is bőven lehet találni belőlük. A terület a California State Park része.

Nem lesz ez így örökké, a színes tengerpart szép lassan el fog tűnni, mivel a hullámverés folyamatosan csiszolja az üvegeket. A turisták viszont annyira megszerették a partszakaszt, hogy elindult egy mozgalom, melynek hívei eldobott üvegekkel szeretnék pótolni az eltűnőben lévő üvegkavicsokat. A Glass Beachen évente üvegfesztivált rendeznek a Memorial Day (május utolsó hétfője) előtti hétvégén. Hasonló tengerpart a Benicia Kaliforniában és a Hanapepe Hawaiin, írja az origo.hu.

A jégrengetegről levált tömb területe nagyjából 720 négyzetkilométer, vagyis 200 négyzetkilométerrel nagyobb, mint Budapest területe. A kutatók 2011 októbere óta vártak a jéghegy leszakadására: ekkor észlelték ugyanis először a nyugat-antarktiszi Pine-sziget gleccseren keresztbe végigfutó repedést. A hét elején érkezett a megerősítés, hogy a szakadék immár teljes széltében kettéhasította a gleccsert. A jelenséget a német TerraSAR-X műhold észlelte. A jégóriás a PIG úgynevezett selfjegéről – a gleccser tengerbe nyúló részéről – vált le. A német kutatók háromnaponta kapnak képeket a műholdtól és remélik, hogy a felvételek elemzésével sikerül több információt szerezniük a gleccser csúszó mozgását és feltöredezését irányító folyamatokról. Az új adatok birtokában fejleszteni tudják az Antarktisz jövőbeli változásainak előrejelzéséhez használt számítógépes modelleket.

“Mindannyian égtünk a vágytól, hogy lássuk, ahogy egyre tágul a hasadék” – mondta Angelika Humbert, az Alfred Wegener Intézet gleccserszakértője, hozzátéve, hogy a kutatóknak muszáj megismerniük az úgynevezett borjadzás (jéghegyleválás) pontos forgatókönyvét, hogy képesek legyenek a jégtakarók több évszázados evolúciójának leírására. A szakemberek szerint 6-10 évente nagy méretű táblás jéghegyek szakadnak le a selfjegek végéről. A legutóbbi nagy jéghegyleválás 2007-ben és 2001-ben következett be. Mint hangsúlyozták, mindez egy természetes folyamat részét képezi, és nem kellene közvetlenül az éghajlati változásokhoz kötni, amelyek ugyanakkor kétségtelenül hatással vannak a nyugat-antarktiszi jégtakaró ezen részére – olvasható a BBC hírszolgálatának honlapján.

A műholdfelvételek és a levegőből végzett mérések jelentős elvékonyodást és a jégképződésben bekövetkező ingadozást mutattak a Pine-sziget gleccsernél az elmúlt évtizedekben. Ez részben a selfjeget alulról olvasztó melegebb vizek számlájára írható. “A PIG a bolygó leggyorsabban zsugorodó gleccsere” – húzta alá David Vaughan, a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) munkatársa. – Több jeget veszít és gyorsabb ütemben járul hozzá a tengerszint emelkedéshez, mint a világ bármely másik gleccsere. Ez teszi igazán értékes vizsgálati alannyá. A BAS szakemberei a közelmúltban láttak neki a PIG mozgásának tüzetes megfigyeléséhez.

Amikor a NASA egyik 2011-es levegőből végzett expedíciója során először lencsevégre kapták a gleccseren futó repedést, sokan úgy feltételezték, hogy a jéghegyleválás gyorsan be fog következni. Humbert szerint az, hogy a borjadzásra majdnem két évet kellett várni, meglepte a szakembereket. Mint hozzátette, most azt lesz érdekes figyelemmel követni, mennyi ideig tart a jéghegynek, hogy kikerüljön az öbölből. Az akár több hónapot is igénylő “expedícióról” a TerraSAR-X fog naprakész információkat szolgáltatni a kutatóknak. A világ legnagyobb regisztrált jéghegye a B-15 néven elhíresült táblás jégóriás volt, amely 2001-ben vált le a Ross-selfjégről. A nagyjából 11 ezer négyzetkilométeres felszíni területtel bíró jégrobosztus évek alatt olvadt el, ahogy egyre sodródott a Déli-óceánban.

A titánbuzogány, vagy másik nevén óriás kontyvirág vasárnap kezdett el virágozni Brüsszel Meise nevű elővárosában. A több méteres virágzatú növényt a belga főváros botanikus kertjének üvegházában lehet megnézni. A növény tudományos neve Amorphophallus titanum, ami óriási, formátlan hímvesszőt jelent. Méretén és különös formájú dárdáján kívül másik jellegzetessége, hogy erős dögszagot áraszt, amely a virág borvörös kelyhével együtt vonzza a beporzó bogarakat. A brüsszeli példány virágzatának mérete hétfőn elérte a 244 centimétert. A titánbuzogány torzsavirágzata a legnagyobb méretű az egész növényvilágban.

“A virágzás igen rövid ideig, legfeljebb három napig tart. Ezután hervadni kezd, és több évet kell várni az újabb virágzásra” – mondta a növénykert szóvivője, Franck Hidvegi. Az óriáskontyvirág az indonéziai Szumátra trópusi erdőiből származik, ahol az orángutánokhoz hasonlóan fenyegeti az erdőirtás. Rendszerint három-öt méteres levelei nőnek, és legfeljebb csak minden negyedik-ötödik évben virágzik.

A növény a 19. század végén került Európába, és elsőként 1889-ben virágzott egy londoni botanikus kertben, majd 1926-ig kellett várni a következő virágzásra. A növény példányait mintegy hatszáz botanikus kertben, arborétumban nevelik világszerte, mert virágzása garantált közönségsiker. A brüsszeli növénykert emiatt kedden este tíz óráig tart nyitva. A növény fejlődését az intézmény Facebook-oldalán is követni lehet.